Tavasszal is az ősszel megkezdett munkát folytatta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U13-as együttese. Szabó István vezetésével viszonylag hosszabb alapozó időszakon estek át a fiúk. A cél kimondva is az volt, hogy a csapat végezzen a Csongrád-Csanád vármegyei, U13-as bajnokság Oroszlán csopo...
Alapvetően nem az elért eredményben mérhető igazán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es együttesének a teljesítménye. A gárda lényegében egy évvel fiatalabb átlagéletkorú kerettel is a regionális bajnokság alsóházának élmezőnyében végzett.
Január ötödikén kezdte a felkészülést a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U15-ös együttese, és bár a munkát sérülések és betegség is nehezítette, az eredmények nem maradtak el. Hidvégi Imre vezetőedző ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy többségében jó játékkal hozták a győzelmeket, néha gyengébben...
Ősszel és tavasszal is hozta a papírformát, sőt tavasszal, a száz százalékos teljesítménnyel megnyert felsőházzal talán felül is múlta az elképzeléseket, majd a rájátszásban kiütötte ellenfelét a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U16-os csapata.
Pénteken érem- és díjátadó ünnepséget rendeztek a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziójánál. Az eseményről a Gyula Tv készített felvételt, melyben megszólal a két, feljutást kiharcoló együttes vezetőedzője, Bali István és Hidvégi Imre is.
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding