Grosics Gyula
grosics-1.jpg
2014. június 13-án, nyolcvannyolc éves korában elhunyt Grosics Gyula, akadémiánk névadója, a legendás Aranycsapat kapusa. Az 1952-es helsinki olimpián arany-, az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet nyert a magyar válogatottal, a Nemzet Sportolójaként Tatabányán stadion, Újbudán általános iskola, Gyulán labdarúgó-akadémia viseli a nevét.

Grosics Gyula szegény, dorogi bányászcsaládból származott, szülei a kiemelkedés reményében papnak vagy hegedűművésznek szánták, ennek megfelelően hétköznap esténként hegedűórákat vett, míg vasárnaponként ministrálni járt. Tizennégy éves korában a kerékpárjára támaszkodva nézte, ahogy az NB II-ben szereplő Dorogi AC játékosai éppen komáromi mérkőzésükre készülődtek, ám az indulás előtt kiderült, hogy mind Papp kapus, mind a tartalékja hiányzik. A legenda szerint ekkor hangzott el Pfluger Dezső középcsatár szájából a „ha Papp nincs, jó a ministráns is...” mondat, amely Grosics Gyula sportpályafutásának kezdetét jelentette. A legendás hálóőr erre így emlékezett: „Egészen hihetetlen története van annak, ahogy én a labdarúgásba belekerültem. A mai napig sem tudom felfogni. Az édesanyám súlyos, ágyban fekvő beteg lett, de egy év után egyszer csak – valami csoda folytán – otthagyta az ágyat, felkelt, és felépült. Akkor úgy érezte, ezt meg kell hálálnia Istennek, mégpedig azzal, hogy én pap leszek. Mindenki ebben a tudatban is volt, nekem pár hónap múlva kellett volna jelentkeznem az esztergomi bencés gimnáziumban, de előtte történt egy számomra máig felfoghatatlan eset. A vasárnap 10 órás mise előtt szóltam édesanyámnak, hogy lenézek a focipályára, és onnan megyek a templomba. A Dorog felnőtt csapata éppen Komáromba készült mérkőzésre, de a csapat két kapusa közül egyiket sem engedték el a katonaságtól. Ott álltak kapus nélkül, és az edző egyszer csak odaszólt nekem, hogy: te jössz velünk a meccsre. És 14 és fél éves fejjel elmentem velük, beöltöztettek, beállítottak a kapuba, és 2:1-re nyertünk. Azt sem tudtam, mit kell csinálni, csak ösztönösen mentem a labdára. Aztán otthon édesapám várt a kapuban, az első pofont azért kaptam, mert a kérdésre, hogy hol voltam, azt feleltem: Komáromban. A másodikat pedig akkor, amikor azt állítottam, hogy a felnőtt focicsapatnak védtem a meccsen. Senki nem hitte el, de másnapra már híre ment az egész környéken. Így lettem 15 évesen pap helyett kapus.”

A Komárom ellen bajnokin a korabeli tudósítás szerint az esélytelenebb vendégcsapat elsősorban újonca érett kapusokat megszégyenítő remeklésének köszönhetően győzte le jóval esélyesebb ellenfelét.

Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem”- emlékezett vissza a kezdetekre Grosics.

A háború befejezése után még visszatért Dorogra, 1947-ben azonban elhagyta a kieső csapatot, s a teherautós fuvarozók szövetségének klubjához, a MATEOSZ-hoz került, majd ugyanebben az évben, Albánia ellen a válogatottban is bemutatkozott. 1950-ben, huszonnégy éves korában a magyar bajnokság akkori elitcsapatához, a Budapesti Honvédhoz igazolt, amely az Aranycsapat több játékosát is soraiban tudta. 1953-ban részese volt az évszázad mérkőzésének nevezett 6:3-as londoni diadalnak, a magyar futball legemlékezetesebb pillanatai közé tartozik, ahogy a világraszóló győzelmet önfeledt cigánykerekezéssel ünnepelte.

Az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet, az ’54-es svájci világbajnokságon ezüstöt nyert a válogatottal, ez utóbbi azonban országszerte óriási csalódást keltett, a játékosok titokban tértek vissza Magyarországra, nehogy a népharag áldozataivá váljanak. A 3:2-es német győzelemmel zárult döntőben 31 mérkőzésen át tartó magyar veretlenség szakadt meg, ami egyben egy nehéz időszak kezdetét jelentette Grosics életében.

1952-ben még a legjobbak szerepeltek az olimpián, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 1956-ban szabályozta le, hogy csak utánpótláskorúak vehetnek részt a nyári játékokon, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vb-döntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk” – merengett Grosics Gyula a fájó svájci emléken.

Amellett, hogy maga sem tudta feldolgozni a berni kudarcot, kémkedéssel és hazaárulással vádolta meg az Államvédelmi Hatóság. A börtönt éppen hogy sikerült elkerülnie, de egy évre eltiltották a játéktól, ennek ellenére a következő két világbajnokságon (1958, 1962) már ismét ő őrizte a magyar válogatott hálóját.

Ha az 1954-es döntőben nyerünk, akkor az én életemben nem következett volna be 1955, egy 13 hónapig tartó ÁVH-s eljárás kémkedés gyanújával, ami kegyetlen időszak volt, felidézni is szörnyűség számomra. Akkor két évig nem kerülhettem be a válogatottba. 1949-ben sem lehettem válogatott, ugyanúgy az ÁVH épületében, az Andrássy út 60-ban kötöttem ki, mert disszidálni akartam, de egy besúgó miatt megbuktunk.

A Honvédba ezek után nem térhetett vissza, Tatabányán állhatott újból kapuba, ő az első tatabányai labdarúgó, aki szóhoz jutott a legjobbak között. 1963-as búcsújáig 390 élvonalbeli mérkőzésen védett, ez idő alatt három bajnoki címet szerzett. Hatszor a világválogatottba is meghívták, a nemzeti csapattól nyolcvanhat fellépés után, 1962 őszén, a jugoszlávok elleni meccsen búcsúzott. Elmondása szerint azért, mert a párt és a futballszövetség vezetői nem engedték a Ferencvároshoz igazolni, jóllehet a chilei vb előtt már megegyezett erről a Fradi elöljáróival.

Grosics Gyula nagyon fájlalta, hogy nem juthatott el a századik válogatottságig, úgy vélte, politikai okokból állították félre, mint ahogy az aktív játékkal is idő előtt hagyott fel, az ominózus visszavonulásról pedig így szólt. „A chilei világbajnokság előtt megegyeztem a Tatabánya vezetőjével, hogy a tornát követően a Ferencvárosban folytatom pályafutásomat. Nekem akkor ugyanis a Fradi közönségére volt szükségem. A tatabányaiak bele is egyeztek, majd éppen a világbajnokságon, a csehszlovákok elleni meccset követően kaptam a kinn lévő magas rangú vezetőtől egy borítékot, amiben az állt, hogy az állami vezetők nem engedélyezik átigazolásomat, és maradnom kell Tatabányán. Erre bejelentettem, hogy akkor befejezem.

Visszavonulása után edzőnek állt, 1963-ban Tatabányán, 1964-1965-ben Salgótarjánban, 1966-ban a KSI-ben dolgozott, 1966 és 1968 között pedig Kuvaitban volt szakfelügyelő és szövetségi edző. 1969-től 18 esztendőn át állt a Budapesti Volán és a Volán SC élén, egyesületi elnökként vonult nyugdíjba.

Grosics Gyula a Fekete Párduc becenevet jellegzetes fekete mezéről, illetve kiváló reflexekkel párosuló, ruganyos mozgásáról kapta. Legfőbb erényének azt tartották, ahogy korát megelőzve képes volt a védelem irányítására, s a játékkal együtt élve ‒ olykor a kapuját messze elhagyva ‒, szinte negyedik hátvédként szerelt, és indította a csapattársakat. A nevét viselői gyulai akadémia a zöld és a fehér színek mellé az ő tiszteletére vette fel a feketét is.

Grosics Gyula 86 válogatott szereplésén (amiből 59 barátságos mérkőzés) ritkán fordult elő kudarc: 59 győztes, 14 döntetlennel zárult és csak 13 vesztes találkozón védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott. Ez meccsenként 1,12 kapott gólt jelent, ami azokban, a mainál sokkal gólgazdagabb időkben alacsonynak számított. Először 21 évesen állt a válogatott kapujában, 1947-ben Albánia ellen, utoljára 36 éves korában, 1962-ben Jugoszlávia ellen. A két találkozó közt 15 év és 55 nap telt el.

2008-ban többször intenzív osztályra került, kilyukadt a tüdeje, illetve tüdőgyulladást kapott, de sikeresen megoperálták, majd ismét kórházba került. 82. születésnapján szabályosan, szimbolikus céllal leigazolta a Ferencváros. 2008. március 25-én debütált a Ferencváros színeiben, amikor a zöldek ellenfele az angol másodosztályú Sheffield United volt. Grosics a kezdőcsapatban kapott helyet.

Grosics Gyulának három leánya, három unokája és négy dédunokája van. Legkisebb lányától, Grosics Edinától megtudhattuk, hogy egyik unokáját azért keresztelték Kiss-Grosics Tamás Gyulának, mert a feledhetetlen kapusnak csak lányai voltak, s így lesz valaki, aki továbbviszi a legendás nevet.”

Grosics Gyula sikerei, díjai és kitüntetései

  • Olimpiai bajnok, az Év sportolója (1952)
  • Világbajnoki ezüstérmes (1954)
  • Az Év labdarúgója (1959)
  • Hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába
  • Négyszer jelölték Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt
  • MOB olimpiai érdemrend (1995)
  • Beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé (1999)
  • A Dorogi FC Örökös Tagja (1999)
  • Dorog város díszpolgára (2001)
  • Szent István-díj (2007)
  • Magyar Szabadságért díj (2008)
  • Prima Primissima-díj (2009)
  • Budapest díszpolgára (2009, nem vette át)
  • A kelenföldi Budai Sport Általános Iskola felvette a nevét (2008. november)
  • Megalakult a róla elnevezett Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia (2009. május)
  • Dorog, Tatabánya, Budapest XI. kerülete díszpolgára,
  • A Sportiskola SE szervezésében létrejött Grosics Gyula Gyermektorna névadója
  • A Felcsúti Labdarúgó Akadémia tiszteletbeli elnöke,
  • Az FTC leigazolt labdarúgója (2009)
  • A Nemzet Sportolója (2011)

 

Grosics Gyula temetése

Az élsportoló, aki mintegy párbajra hívja a természet erőit, azt éli meg, amit azok, akik az átlagosnál szorosabban kötődnek a természethez: a Teremtőhöz is közelebb kerülnek – fogalmazott Kiss-Rigó László a Grosics Gyula lelki üdvéért bemutatott engesztelő gyászmisén.

grosics-uj-1.jpg

 

Június 30-án, a fővárosi Szent István-bazilikában tartott búcsúztatáson egy szál virággal rótta le kegyeletét – többek között – Orbán Viktor miniszterelnök. A búcsúztatáson beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen, még élő tagja, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) képviseletében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevében Borkai Zsolt elnök, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

A ceremónián Kiss-Rigó László megyés püspök vezette a temetési szertartást, amely után szűk családi körben, a Szent István-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra Grosics Gyulát. A Fekete Párducnak becézett kapus emlékének tisztelegve déltől több százan rótták le kegyeletüket a koporsónál, a bazilika előtt az érdeklődők óriáskivetítőn is nyomon követhették a szertartást.

grosics-uj-2.jpgMiután Grosics Gyulát végső nyugalomra helyezték a Szent István-bazilika altemplomában, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök engesztelő gyászmisét mutatott be a legendás hálóőr lelki üdvéért. A Szent István-bazilikában bemutatott szentmisén közéleti személyiségek, sporttársak, szurkolók, családtagok, barátok vettek részt. A gyulai Grosics Labdarúgó Akadémia képviseletében diákok is eljöttek a tiszteletadásra.

A szentmise elején Tarlós István, Budapest főpolgármestere tartott megemlékező beszédet, melyben megidézte az embert, a sportolót. Visszaemlékezett Grosics Gyula pályafutásának kezdetére, a világsikerhez vezető útra, az eredményekben gazdag sportolói életre. „Grosics Gyulát a világ tíz legjobb kapusa közé sorolják” – hangsúlyozta a polgármester, és képet rajzolt arról az emberről, aki ezt a magasságot elérte. „A második világháború, a diktatúra, a meghurcoltatás éveiben céltudatos egyéniségével, őszinteségével, keresztény, polgári meggyőződésével, hazáját szerető érzelmeivel kiemelkedni tudó sportoló volt. Személyéhez az emberek szeretete, megbecsülése fűződött” – fogalmazott a főpolgármester.

grosics-uj-3.jpg

„Az élsportoló, aki mintegy párbajra hívja a természet erőit, törvényeit, azt éli meg, amit azok, akik az átlagosnál közelebb állnak a természethez, az élővilághoz: a Teremtőhöz is közelebb kerülnek. Ha ezt nem is fogalmazzák meg, ennek hatása egyértelmű” – mondta homíliájában Kiss-Rigó László püspök.
„Gyakorta nevezik sportoló körökben »kicsit flúgosnak« a kapusokat, nem ok nélkül „– mutatott rá Kiss-Rigó László. „A nagy feszültség, az idegterhelés valóban megpróbálja őket. Akik azonban a Teremtőhöz való közelséget tudatosan megélik, megtapasztalják a lelkiismeret harmóniájának, a lelki erő, a belső tartás örömet adó sugárzását. Grosics ilyen ember volt” – mondta a püspök.
Kiss-Rigó László a kapusról, kapuról szóló bibliai hasonlatokat keresve, a Jelenések könyvéből idézett: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem” (Jel 3, 19). „A mindenkinél kopogtató Jézust Grosics Gyula beengedte, és annak megfelelően élt” – mondta a püspök.
„Most Gyula bácsi kopogtat, azért imádkozunk, hogy bebocsátást nyerjen oda, ahol az ünneplés soha nem fejeződik be” – zárta gondolatait a püspök.

grosics-uj-4.jpg

Az engesztelő szentmise után a gyászolók leróhatták tiszteletüket a nyugalomra helyezett síremléke előtt.

IN MEMORIAM Grosics Gyula

Klasszis kapus, klasszikus példakép

Az utóbbi években ritkán láttam mosolyogni Grosics Gyulát, de amikor Gyulán, a róla elnevezett labdarúgó-akadémián járt, mindig fülig ért a szája. Vagy, amikor 2008-ban, súlyos műtétje után aláírta szerződését a Ferencvároshoz, ahová a hatalom 1962-ben nem engedte átigazolni. No meg idén februárban, a 88. születésnapjára rendezett hangulatos ünnepségen, amikor szinte utolsóként hagyta el a belvárosi éttermet, annyira megérintette a felé áradó szeretet. Mert bizony Grosics Gyulát nagyon sokan szerették. S nemcsak sportolóként, hanem emberként is. Érthető ez, hiszen hitét, elveit, barátait sohasem hagyta el.

Klasszis kapus és klasszikus példakép volt.

Tavaly ilyenkor a gyulai Grosics Gyula Labdarúgó Akadémián személyesen adta át az érmeket a gyerekeknek, akiknek néhány kedves szó kíséretében órákon át kanyarította oda aláírását a róla írt könyvbe, pedig szemmel láthatóan igen fáradt volt. De egyben boldog is. S feltehetően felrémlett a saját gyerekkora, amikor is édesanyja papnak szánta, majd mégis a kapuban kötött ki. Szerintem sorszerű, hogy az akadémia megálmodója és létrehozója, Kiss-Rigó László hasonló utat járt be, elvégre a közkedvelt megyéspüspök is kapusként kezdett, majd a papi hivatást választotta. Mindenesetre tavaly nyáron Grosics Gyula bácsi megnézte a róla készült szobrot, ami az Akadémia bejárata előtt lesz felállítva. A főváros felé autózva Gyula bácsi elárulta nekem, hogy erősen meghatódott a szobor láttán, amit élethűnek tartott, és nagyon tetszett neki. A hajdani klasszis kapus sohasem felejtette el megjegyezni, hogy vigyázni kell az akadémiára, a gyerekekre, akik mindig is  a szíve csücskének számítottak.

Grosics Gyula ugyancsak meghatódott akkor is, amikor 2008 februárjában, 82. születésnapján a Kútvölgyi úti kórházban aláírta átigazolási lapját a Ferencvároshoz. Ahová a hatalom 1962-ben nem engedte el. Erről azonban szabadjon idézném Gyula bácsi szavait, amelyek Kő András róla írt könyvében olvashatók.

- A chilei világbajnokság előtt, az utazást megelőzően már eldöntöttem, hogy Londonban fejezem be a labdarúgást. Ahhoz viszont, hogy még négy évet merjek vállalni, nekem a Fradi közönségére van szükségem.

- A Fradi közönségére?

- Igen, mert a Fradi-közönség az egyedüli, amely a hibámat megbocsátja, és egy jó alakításáért az égbe emel. „Szegény, hát persze hogy gólt kapott, hiszen süt a nap a szemébe.”

- „Igen, erre az alakításra csak a Grosics képes.”

(…) Chilében, egy nagyon szomorú, rossz hangulatú vacsora után odajött hozzám Barcs Sanyi bácsi, a csapat vezetője, ha jól emlékszem, az MLSZ elnöke is, és átadott nekem egy borítékot. Először arra gondoltam, hogy zsebre vágom, és későn majd felbontom. De hát, nem hagyott nyugodni a kíváncsiság. Ott az asztalnál felbontottam. A hivatalos írás tudatta, hogy az MTST elnöksége nem engedélyezi a fővárosba történő átigazolásomat.

- Kinek az aláírása volt rajta?

- Kutas Istváné, a sporthivatal alelnökéé… Amikor elolvastam a levelet, egy világ omlott össze bennem. Mély lélegzetet vetem, felálltam, és az egész csapat, meg a vezetők előtt kijelentettem: „Köszönöm szépen az eddigi lehetőségeket, de a mai napon befejeztem a labdarúgást.”

Ami 1962-ben nem jöhetett létre, az 2008-ban megvalósult a budai kórházban, amire akár mondhatjuk azt, hogy történelmi igazságtétel történt a Fradiban, s Grosics Gyula haláláig az FTC igazolt labdarúgója volt. Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, egyik találkozásuk alkalmával, tisztelettel és derűvel jelezte a Fekete Párducnak, hogy hosszú ideje ő a klub legjobb igazolása.

Némileg az is égi jel, hogy Gyula bácsi június 13-án, nem sokkal a déli harangszó előtt akkor hunyt el, amikor barátjával, egykori csapattársával, Buzánszky Jenővel Berlinbe kellett volna repülnie a Német Labdarúgó Szövetség meghívására, az 1954-es berni vb-döntő 60. évfordulójára rendezett ünnepségre. Az utóbbi években sokat küszködött a betegséggel, ám mindig vállalta a nehézségeket, állta a megpróbáltatásokat, az utolsó támadást azonban már nem tudta védeni. Az utat bejárta, hitét megtartotta. Akik ismertük, hálát adunk a sorsnak, hogy a közelében lehettünk, alázatot, szerénységet, kitartást tanulhattunk tőle. Amin ő a közel kilencven év alatt keresztülment, azt csak becsületes és teljes lelki békével rendelkező ember élhette túl.

Isten békéje legyen veled, Gyula bácsi!

Bánki József

grosics-uj-5.jpg