Tavasszal is az ősszel megkezdett munkát folytatta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U13-as együttese. Szabó István vezetésével viszonylag hosszabb alapozó időszakon estek át a fiúk. A cél kimondva is az volt, hogy a csapat végezzen a Csongrád-Csanád vármegyei, U13-as bajnokság Oroszlán csoportjának élén. Ehhez több korosztály munkáját kellett összehangolni, ami olyan jól sikerült, hogy arra is volt példa, hogy a fiatalabbak voltak motiváltabbak, és ők jelentették a húzóerőt. Szabó István kiemelte, jól működött a kooperáció a Fülöp Tamás vezette U14-gyel, minden olyan játékos megfordult a fiatalabbak között, aki a korosztály szerint megfordulhatott itt. Mindez ellenkező előjellel is igaz, hiszen Vasas Máté, Kis Gábor és Pesti László esete azt mutatja, hogy a fiatalabbak is képesek voltak megállni a helyüket az U14-ben. Az említett, három fiatalember a tavaszt már az idősebbek között töltötte.
- Voltak hullámvölgyek, de ez természetes, összességében viszont kialakult egy olyan kohézió a csapaton belül, mely által jobbak lettünk, a fiúk megtanultak küzdeni egymásért. Mindig volt valaki, aki magára vette a felelősséget, és képes volt kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Külön öröm, hogy a csapat egész évben motivált volt, a gyerekek látták, van értelme a munkának, lehet fejlődni, előrébb lépni - mondta a szakember.
Szabó István azt mondta, jár az elismerés minden játékosnak, aki legalább egyszer pályára lépett a bajnoki címet szerző csapatban, négy labdarúgót viszont név szerint is kiemelt. Márk Máté mindig stabilan teljesített, nem véletlenül lett ő a korosztály legjobb játékosa. Kovács Ádám csapatkapitányként igazi vezéregyéniségnek bizonyult. Bucsai Ákos és Tollas Bence fiatalabbként nőtt föl a feladatokhoz, és vált a gárda hasznos tagjává.