A Makó ellen legutóbb elmaradt meccs után mindössze egy cserével érkezett U14-es csapatunk a szombati, Kiskőrös elleni bajnokira, így a cseréket illetően Vantara Zoltánnak nem volt kimondottan sok variációs lehetősége. Csapatunk a Horváth - Kovács Zs., Kovács Z., Oláh, Lázár, Nagy, Gálea, Pribék (Ba...
A jó erőkből álló SZEOL otthonába látogatott U19-es együttesünk a regionális bajnokság dél-keleti csoportjában. A Grosics a Tutu - Bacsa, Borszéki, Cseri L., Rácz, Nyerges (Hegedűs), Nagy (Erdélyi), Farkas, Hoffmann, Mészár, Lőrincz összeállításban próbált meg borsot törni az ellenfél orra alá. Ez j...
A SZEOL vendégeként szerepelt szombat délelőtt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U17-es együttese a regionális, dél-keleti bajnokságban. Takács László ezúttal a Mihály - Deme, Szabó L., Nagy, Horváth, Szabó Á., Zelicskovics (Fejes), Pikó, Téglás (Cseri R.), Fehér, László (Sajtos) összeállításban küld...
Két korosztály, az U8-as és az U9-es közösen végzi az edzéseket. Tóth Dániel és Kele Zsolt vezetésével a gyerekek heti három alkalommal találkoznak. A fiúk kisebb csoportokban végzik a feladatokat.
Két, egyaránt két vereséggel startoló együttes csapott össze szombaton, Gyulán. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Tutu - Bacsa, Borszéki, Cseri, Rácz, Nyerges (Fejes), Szűcs, Farkas, Hoffmann, Mészár, Lőrincz összeállításban lépett pályára. A láthatóan nagyon elszánt gyulai fiúk a hetedik percben...
Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Szeged- Csanádi Egyházmegye
SPA hungary holding