Némi meglepetésre az első fordulóban csak döntetlent ért el a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U16-os együttese a Bácsalmás otthonában, de már azután a találkozó után érezhető volt, hogy a fiúk mindenképpen javítani akarnak. Erre szombat délelőtt nyílt lehetőség. A Hódmezővásárhely ellen Bali István a...
Az első fordulóban elszenvedett, orosházi vereség után péntek este, hazai pályán, a Makó ellen lépett pályára a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es együttese. Fülöp Tamás tanítványai a Balogh - Szántó, Kovács Á., Gyepes, Molnár, Papp, Juhos (Bali), Czinanó, Mezei, Virág (Csökmei), Kovács B...
A megszokott érdeklődést is felülmúlta a Grosics Café programsorozatának legutóbbi előadása. A nagyobb létszám miatt helyszínt is kellett váltani, így a korábban eredményes küzdősportoló, ma sikeres vállalkozó Gabnai Csaba a csarnokban osztotta meg gondolatait a hallgatósággal. Gabnai Csaba előbb a
Vasárnap délután, Bácsalmáson kezdte meg a bajnoki sorozatot a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U16-os együttese. Balis István a Pojendán - Joó, Kovács Zs., Kovács-Kulcsár, Nagy Zs. (Káli), Pohner, Kánis (Horváth), Bozsányi, Fojka, Csumpilla, Kovács Z. összeállításban küldte pályára tanítványa...
Vasárnap délelőtt megkezdte bajnoki szereplését a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U15-ös együttese. Hidvégi Imre tanítványainak nem kellett messzire utazniuk, hiszen a szomszédvár Gyulasport gárdájához látogattak. A mieink a Balogh - Lakatos, Schmidt, Berki, Lebegyev, Moldáv, Oláh, Nagy, Czin...
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye