U16: látványos győzelem, sok szép góllal!

375498539-1362876707992702-4758363592505084673-n.jpg

Némi meglepetésre az első fordulóban csak döntetlent ért el a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U16-os együttese a Bácsalmás otthonában, de már azután a találkozó után érezhető volt, hogy a fiúk mindenképpen javítani akarnak. Erre szombat délelőtt nyílt lehetőség. A Hódmezővásárhely ellen Bali István a Pojendán (Soltész) - Joó (Káli), Kovács Zs., Kovács-Kulcsár, Nagy Zs. (Pethő), Pohner (Laczkó), Kánis, Bozsányi (Horváth), Fojka, Csumpilla, Kovács Z. összeállításba küldte pályára tanítványait. 

Nagy lendülettel kezdte a találkozót a hazai gárda, már a mérkőzés elejétől kezdve nagy kedvvel és sebességgel, olykor kifejezetten látványosan játszott a csapat. A hetedik percben sikerült megszerezni a vezetést, egy Bozsányi - Kovács-Kulcsár összjáték után Kánis Dávid talált be a vendégek kapujába. Öt perc elteltével Kovács Zsolt remek labdáját Kovács-Kulcsár Ákos jobb lábbal lőtte a bal alsó sarokba. A vásárhelyiek továbbra sem találták a láthatóan más tempóban futballozó Grosics játékának ellenszerét. A harmincnegyedik percben Bozsányi Tibor lépett ki, majd a kapust kicselezve gurított a hálóba. A szünet előtt, egy Kovács-Kulcsár szögletet követően Pohner Bertalan lőtt a kapu hosszú oldala felé, az érkező Kovács Zsolt pedig közelről volt eredményes. A pihenő előtt Kovács-Kulcsár Ákos csavart be egy szögletet érintés nélkül a Hódmezővásárhely kapujába. 

A második félidőben is hasonló volt a játék képe, viszont több volt az egyénieskedő megmozdulás. A gólgyár azért tovább üzemelt, Kovács-Kulcsár Ákos előbb mintegy huszonöt méterről bombázott a léc alá, majd Bozsányi bal oldali beadása után talált be. A könnyelműbbé váló, nagy lendülettel támadó gyulai csapat ellen a vendégek is eredményesek voltak, de a hajrában még két hazai gól született. A hetvenkettedik percben Kovács Zsolt helyezett a kapuba egy kipattanót, majd az így öt találatig jutó Kovács-Kulcsár Ákos lőtt, a labda pedig a kapufa és a kapus keze között talált utat a gólvonalon túlra. A Grosics tehát 9-1-s győzelmet aratott a Hódmezővásárhely ellen.

- Ragyogó játékot láttam az első félidőben! Szervezetten, magabiztosan, nagy sebességgel futballoztunk, és sokszor kerültünk az ellenfél mögé. A második félidőben több volt az egyénieskedés, de összességében azért elégedettek lehetünk. A csapatból agilis játékával kiemelkedett az öt gólos Kovács-Kulcsár Ákos, a sok labdát szerző Pohner Bertalan, és a sokat mozgó, és remekül passzoló Bozsányi Tibor - nyilatkozott Bali István vezetőedző.