Erre az időszakra - más csapatokhoz hasonlóan a Grosics Akadémia U16-os együttesénél is sok lett a beteg, de a felkészülés eddig összességében eredményesnek mondható. A fiúk az első két-három héten elsősorban az állóképességük fejlesztésének jegyében dolgoztak az edzéseken, utána egyre többször talá...
Szombaton a negyedik, egyben utolsó futsal tornát rendezték Mindszenten. A Grosics Akadémia az eddigi eredmények alapján esélyesként érkezett a programra, az eredmények pedig igazolták is ezt, hiszen a Makó ellen 18-1-es, a Mindszent ellen 15-1-es, míg a Mórahalom ellen 9-3-as gyulai győzelem szület...
Játékosmozgás nélkül, de betegségek és sérülések által sújtva, ugyanakkor alapvetően jó hangulatban telik a felkészülés a Grosics Akadémia U19-es együttese számára. Takács László vezetőedző elmondta, az ilyenkor szokásosnak mondható betegségek mellett két komolyabb sérülés is gondot okoz, mégsincs o...
Szombaton a vármegyei második vonalban játszó Sarkadkeresztúr felnőtt gárdája ellen aratott 5-1-es győzelmet a Grosics Akadémia U17-es együttese. A felkészülési mérkőzés után vasárnap kora reggel indult a busz Kókára, ahol a régiós futsal bajokságban az Ecser együttese várt Bali István tanítványaira...
Szombaton újra futsal bajnoki mérkőzés várt a Grosics Akadémia gyulai, U17-es együttesére. A csapat a jó erőkből álló, veretlen Nagykáta otthonába látogatott. A mieink a Horváth - Kovács Z., Kovács-Kulcsár, Kovács Zs., Csumpilla kezdőcsapattal léptek pályára, csereként Joó, Laczkó, Pethő, Káli, Pohn...
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium