Nagyszerűen alakult eddig a tavasz a Grosics Akadémia U17-es együttese számára, hiszen Bali István együttese az eddigi mérkőzéseken pontot sem veszítve lépett fel a dobogó legfelső fokára. A verseny azonban továbbra is kiélezett, így nagy jelentősége volt a szombati, BVB Akadémia elleni összecsapásn...
Emlékezetes mérkőzés játszott ősszel a Makó otthonában a Grosics Akadémia, akkor 3-0-ás vezetésünk után egyenlített az ellenfél, és a végén még örülhettünk az egy pontnak. A gyulai visszavágóra Takács László a Lovas (Soltész) - Pikó, Pelle (Juhász), Csatlós, Berki (Varga), Hagymási (Vasas), Bihari (...
Ősszel, hazai pályán sikerült legyőzni a Szent István SE együttesét, így az idegenbeli mérkőzés előtt is bizakodó lehetett a hangulat. Hidvégi Imre tanítványai a Popa - Nagy Z. (Nagy Á.), Lebegyev (Szekatszkij), Hermány, Kovács G. (Mezei), Szabó Cs. (Czinanó), Szatmári (Káló), Bront, Horváth, Harang...
Az ősszel hazai pályán 7-0-ra legyőzött Szentes otthonába látogatott csütörtök délután a Grosics Akadémia U14-es, vármegyei bajnokságban szereplő együttese. Kovács Imre tanítványai a Konkoly - Roszik, Kis, Molnár, Takács, Szabó, Vasas, Jova, Varga összeállításban kezdtek, csereként Tollas, Semjéni,
Legutóbbi négy meccsén kiütéses győzelmet aratott a Kiskőrös, mely kedd délután a jó tavaszt produkáló Grosics Akadémiát fogadta. Vantara Zoltán tanítványai a Balázs - Jova (Vasas), Varga (Holubov), Kovács Á., Kurilla, Pesti, Czinanó, Szekatszkij (Nyári), Mezei, Káló, Horváth összeállításban léptek
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding