Ősszel, hazai pályán 5-0-ra győztünk a Hódmezővásárhely ellen, mely szerda este egy jó erőkből álló csapattal próbált meg revansot venni. A Grosics Akadémia ezúttal a Pojendán (Soltész) - Pikó, Mihalek (Juhász), Pelle, Berki (Vasas), Hagymási, Bihari (Gajdács), Botta-Dukát, Szabó L., Lőrincz, Nagy B...
A csoport első helyén álló, tizenöt mérkőzés alatt mindössze öt gólt kapó Kecskemét látogatott vasárnap a Grosics Akadémiára. Vantara Zoltán együttese a Balázs - Gyepes (Molnár), Juhos (Holubov), Kovács Á., Kurilla (Roszik), Pesti, Czinanó, Szekatszkij, Mezei, Káló, Horváth L., Papp összeállításban
Szombat délután a Nagymágocs együttese látogatott Gyulára a Csongrád-Csanád vármegyei, U13-as bajnokság Kék csoportjának tizenhatodik fordulójában. Szabó István tanítványai a Petka, Hajdú, Márk, Czinanó, Sassano, Semjéni, Tollas, Tóth M., Vass, Poliák, Nyul, Tóth Cs., Balogh, Komlósi kerettel léptek...
Szombaton a hódmezővásárhelyi Bozsik fesztiválon vett részt a Grosics Akadémia U7-es és U9-es csapata. A gyerekek Vantara Zoltán Bozsik szakmai vezető és Tóth Dániel edző vezetésével vettek részt a programon, mely során sok játék és párharc várta őket a különböző állomásokon. Mai teljesítményéért, é...
Rangadó várt szombaton a Grosics Akadémia U14-es együttesére, hiszen a fiúk a kiskunhalasi Szilárdy FC-t fogadták, mely egy erős hajrával még odaérhet a dobogóra. Fülöp Tamás és Kovács Imre tanítványai a Balázs - Juhos (Vasas), Czifra (Pesti), Csizmarek, Gyepes, Molnár (Szabó N.), Kis, Bali, Papp, S...
SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye