Március 22-én játszotta a regionális, U17-es futsal bajnokságban az utolsó mérkőzést a Grosics Akadémia gyulai gárdája. A többi egység elhalasztott, más időben megrendezett mérkőzései miatt akkor még nem volt biztos, hogy csapatunk az első helyen végez, de azóta az eredmények úgy alakultak, hogy imm...
Hétfőn U11-es együttesünk Hódmezővásárhelyen vett részt Bozsik tornán. Most elsősorban azok a játékosok kaptak lehetőséget, akik az elmúlt időszakban kevesebb szerephez jutottak. A három mérkőzés jól szolgálta a fiúk fejlődését, akik sok szép megoldást mutattak be a két szentesi és a csongrádi csapa...
Vasárnap Algyőn, a gyermek ligában öt mérkőzést játszott a Grosics Akadémia U9-es gárdája, ami összesen 125 perc játékot eredményezett. Az összecsapásokon sokszor látványos játékot mutattak a gyerekek, szép támadásokat vezetve sok gólt szereztek. Ennél a korosztálynál persze nem fontos az eredmény,
A kiemelt, keleti bajnokság csúcsrangadóját rendezték szombaton. A második helyen álló Grosics Akadémia Csongrádon fogadta a vele azonos pontszámmal az első pozíciót elfoglaló BVSC gárdáját. Az izgalmakat csak fokozta, hogy mindkét együttes hosszú hetek óta veretlen. A Grosics tavaly októberben, épp...
Gyulán rendezték a forduló rangadóját, hiszen az egyaránt dobogós Grosics Akadémia a Kistelek együttesét fogadta a Csongrád-Csanád vármegyei, U14-es bajnokság Fehér csoportjában. Kovács Imre tanítványai a Konkoly - Roszik, Papp, Sassano, Márk, Bucsai, Vasas, Jova, Varga kezdőcsapattal léptek pályár...
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye