Szombaton az Ikarus BSE együttesét fogadta Csongrádon a Grosics Akadémia gárdája. Bali István tanítványai a Hegedűs (Horváth) - Boga, Kovács Z., Kovács-Kulcsár (Pohner), Mihály, Benedek, Lakatos M., Szűcs (Varga), Halay, Csumpilla, Lőrincz (Moldván) összeállításban léptek pályára. Nagy lendülettel k...
A sereghajtó Mocorgó UFC otthonába látogatott csütörtökön a Grosics Akadémia gyulai, U13-as gárdája. Szabó István tanítványai közül Balogh Attila, Komlósi Benedek, Kovács Levente, Lázár István, Petka Ákos, Poliák Pál, Sassano Alessandro, Semjéni Gergő, Tollas Bence, Tóth Csaba Titán, Tóth Marcell, V...
Egy hellyel, de behozhatatlan különbséggel, hét ponttal előzte meg a Monor a Grosics Akadémiát a forduló előtt, így ilyen szempontból már nem volt tétje a vasárnapi mérkőzésnek. A gyulai összecsapáson Vantara Zoltán tanítványai a Konkoly - Czifra, Kovács Á., Pesti, Czinanó, Jova (Takács), Szekatszki...
Vasárnap Algyőn, a Gyermek ligában játszott a Grosics Akadémia U-11-es korosztálya. A három mérkőzésen az Algyő I., az Algyő II. és a SZEOL ellen léptünk pályára. Egy fölényes győzelem mellett két szoros eredményt hozó, izgalmas találkozón is sikerült begyűjteni a három pontot. A tornával kapcsolatb...
A gyulai Grosics Akadémia négy korosztálya is képviseltette magát a szombati, hódmezővásárhelyi Bozsik programokon. Délelőtt a kisebbek (U7-U9) a megszokott fesztiválos keretek között dolgoztak, a műhelymunka során a gyulai gyerekek mindenkire jó benyomást tettek. Délután az idősebbek (U9-U10-U11)
Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium