Hat győzelem, két döntetlen és öt vereség: ezzel a teljesítménnyel az őszi tabella hetedik helyén végzett a Grosics Akadémia a kiemelt, keleti bajnokságban. Bali István és Takács László együttese mindössze két játékost "örökölt" a tavalyi U19-ből, így a gárdát e két kivételtől eltekintve a tavalyi U...
Az elmúlt három év eredményeihez képest a pályán kicsit szerényebb sikereket értek el csapataink az elmúlt fél évben, ugyanakkor mostanra el lehet mondani, hogy minden a helyére került. Mindezt Kiss János, a Grosics Akadémia szakmai vezetője mondta, kiemelve, hogy a tudatos, szisztematikus munka az
Nagy érdeklődés mellett zajlott vasárnap az első alkalommal megrendezett, évzáró U11-es és U13-as torna a Grosics Akadémián. A nemzetközi megmérettetés jól szolgálta valamennyi résztvevő fejlődését. U11 végeredmény: Academica Napoca Gyulasport Szentes Academia Viturul Atletico Nagyvárad Crisana
Az idáig egyetlen vereséget szenvedő, és az összes többi mérkőzését megnyerő Tápiószőlős gárdája látogatott vasárnap Gyulára, ahol a Don Bosco sportcsarnokban a Grosics Akadémia várta őket. Bali István tanítványai a Horváth - Pelle, Mihály, Benedek, Pohner, Lőrincz összeállításban léptek pályára. A
Szombaton az apátfalvi Bozsik futsal tornán vett részt a Grosics Akadémia U9-es együttese. A betegség és hiányzások miatt a Gyepes Bence, Kemecsi Benett, Karácsony Endre, Lázár József, Jámbor Attila, Turi Sándor kerettel futballozó gyulai egység három mérkőzést játszott. Ezeken sok sikerélményben ne...
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai