Hosszúra nyúlt a felkészülés a Grosics Akadémia U14-es, a vármegyei bajnokságban futballozó együttese számára. Kovács Imre tanítványai a többi gárdával együtt, januárban kezdték meg a munkát, az első bajnokira viszont egészen péntekig várni kell. Az elmúlt hetekben a fizikai állapot fejlesztése kerü...
Kemény és sikeres felkészülésen van túl a Grosics Akadémia U13-as együttese. Szabó István edző elmondta, az első héten száz százalékos volt az edzéslátogatottság, utána viszont betegséghullámba kerültek, ami megnehezítette a munkát. - Komoly alapozáson vagyunk túl, melynek fő célja az állóképesség
Nehéz mérkőzés várt vasárnap a Grosics Akadémia gyulai, U14-es együttesére. Fülöp Tamás tanítványai ahhoz a Kecskeméthez utaztak, mely komoly veszélyt jelentett a szűk élboly három csapatára. Erejüket mi sem mutatja jobban, minthogy ősszel, Gyulán 1-1-re végeztünk velük. A Grosics a Balázs - Juhos,...
Magabiztos győzelemmel kezdte a tavaszt a Grosics Akadémia U19-es gárdája. A Szentes elleni, 5-0-ás siker után Takács László együttese vasárnap a jó erőkből álló Karcag otthonába utazott. A mieink a Lovas - Pikó, Csatlós, Berki, Csiki (Pelle), Hagymási, Botta-Dukát (Mihalek), Szabó Á., Szabó L., Lőr...
Szombaton, Apátfalván rendezték meg a futsal U11-es, négyes döntőt. A gyulai Grosics Akadémia mellett szegedi anyaegyesületünk, a Szentes és a Sándorfalva jutott be a tornát záró megmérettetés csapatai közé.A Szeged ellen kezdtünk, és az első félidő végén meg is szereztük a vezetést. Ekkor még volta...