A nyár folyamán Kiss János szakmai vezetésével vágott az új feladatokba a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai divíziója. Emődi Sándor elnök azzal a feladattal bízta meg a menedzsmentet, hogy az U17-es és az U19-es korosztályokban NB-s csapatok képviseljék a gyulai telephelyet. - Egy jól előkészíte...
Nagy lehetőséget jelenthet az ÁGOTA Alapítvány által támogatott gyermekek számára az az együttműködési megállapodás, melynek részleteiről a napokban Gyulán zajlottak a tárgyalások. A megbeszélésen részt vett Váradi Márk, a szolgáltató sportért felelős divízióvezetője is, az akadémiát Kiss János szak...
Jól sikerült a július közepén kezdődő felkészülés a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es együttese számára. A szűkösebb létszám sem okozott gondot, hiszen a fiúk az U15-tel közösen végezték a munkát, melybe még egy különösen intenzív, egy hetes edzőtábor is belefért. A rajt előtt úgy tűnhet...
Nagy különbségű győzelmet aratott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U14-es, gyulai gárdája a szerda délutáni, bordányi bajnokin. A DAFC-Bordány ellen Szarvas János és Vantara Zoltán tanítványai a Horváth - Kovács Z., Oláh, Lázár, Pribék, Fojka, Dombi, Nagy, Kovács-Kulcsár, Csumpilla, Joó összeállítás...
Szombaton a stabil középcsapatnak számító Tarpa otthonában lépett pályára a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U15-ös együttese. A szezon utolsó mérkőzésén a mieink a Horváth - Susánszky, Mohácsy (Orodán), Varga (Juhász), Kovács-Kulcsár (Nagy), Gémes, Petka (Huber), Lázár (Fojka), Csumpilla, Joó, Dombi
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai