A szombat délelőtti, esős időben az első helyen álló Békéscsaba 1912 Előre látta vendégül a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U15-ös együttesét. A mieink a Horváth (Soltész) - Gémes, Varga (Juhász), Csumpilla, Orodán, Püski, Dombi (Kovács Zs.), Petka (Joó), Kovács-Kulcsár (Mohácsi), Kovács Á.,
Nagy szüksége volt a sikerre a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U17-es, gyulai együttesének, mely pénteken Hódmezővásárhelyre látogatott. Takács László együttese a Mihály - Zelicskovics, Pikó, Stir, Deme, Szabó, Horváth (Fejes), Fehér, László (Lévai), Nagy (Szelezsán), Cseri R. összeállításban próbált...
Hódmezővásárhelyen próbálta meg feledtetni a legutóbbi vereséget a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U19-es csapata. A péntek délutáni bajnokin Kovács Imre együttese a Tutu - Hegedűs (Erdélyi), Forrás, Cseri L., Nagy, Szűcs, Varga, Mészár, Mester, Nyerges (Téglás), Lőrincz összeállításban lépet...
Utoljára tavaly novemberben szenvedett vereséget bajnoki mérkőzésen a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es csapata. A csütörtöki, békéscsabai összecsapáson minden esély meg is volt rá, hogy folytatódjon a jó sorozat. A mieink a Soltész - Kovács, Oláh, Joó, Nagy Zs., Nagy Z., Fojka, Kovács-K...
Háromesélyesnek látszott a SZEOL vasárnapi, gyulai vendégjátéka, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U19-es együttese azonban nem hozta azt a játékot, mely elvárható lett volna. Kovács Imre tanítványai a Tutu - Pasc, Forrás, Cseri L., Nagy, Hoffmann, Varga, Mészár (Hegedűs), Mester, Nyerges, Lőrincz ös...
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium