Két nagy különbségű siker után a mezőny egyik legerősebb együttese, a forduló előtt még szintén veretlen Szilárdy RFC látogatott péntek délután Gyulára. A csoport rangadóján a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a centerpályán fogadta a kiskunhalasiakat. Bali István négy játékosát nélkülözte sérülés vagy...
A Szekszárd ellni, 8-0-ás győzelem után szombaton Mórahalomra látogatott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U15-ös gárdája. A Horváth (Soltész) - Fojka, Oláh, Nica, Kovács-Kulcsár, Kovács Zs., Joó (Nagy Z.), Moldván, Kovács Z., Csumpilla, Bozsányi összeállítású fürdővárosi együttes jól kezdte
A Kiskunhalas elleni vereség után ezen a hétvégén a Makó várt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U16-os együttesére a regionális közép és dél-keleti csoportban. Kovács Imre tanítványai a Kalmár - Káli (Lakatos Á.), Varga, Orodán, Lakatos M. (Pethő), Békési, Nagy, Gémes, Kovács Á., Juhász, Schn...
Az első fordulóban elmaradt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U17-es együttesének debütálása a regionális bajnokság "A" csoportjában, így Takács László tanítványai szombat délelőtt, a Békéscsaba UFC ellen mutatkozhattak be. Csapatunk a Lovas (Szabó A.) - Pikó, Stir (Lőrincz), Szabó L., Nagy Á...
Rangadónak indult a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai együttese és a SZEOL közötti, pénteki összecsapás. A fürdővárosi találkozón Vantara Zoltán tanítványai a Szabó (Valaczkai) - Cseri L., Horváth (Lestyán-Goda), Stir (Bacsa (Téglás)), Forrás, Hoffmann, Varga, Mészár, Mester, Lőrincz, Schneider
SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai