Nehéz mérkőzés várt szombat délelőtt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U19-es csapatára, hiszen a listavezető Békéscsaba UFC-hez látogatott a fürdővárosi gárda a felsőházi rájátszás utolsó előtti fordulójában. Vantara Zoltán együttese a Szabó N. - Kálló (Varga), Forrás (Lestyan-Goda), Valyuch...
Gyulai győzelem esetén az alapszakasz után a felsőházi rájátszás bajnoki címét is megszerezhette szerda délután a Szeged-Csanád Grosics Akadémia U15-ös együttese. Bali István tanítványai a Horváth (Soltész) - Fojka (Nagy Z.), Oláh (Nagy Zs.), Kovács-Kulcsár (Lakatos), Kovács Zs. (Moldván), Gurbai (B...
Az elmúlt időszakban az edzéseken a tanulásé és az ismétlésé volt a főszerep, emellett a gyerekek technikai és taktikai elemeket tanultak. A Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U10-es együttesénél Tóth Dániel edző beszámolója szerint egyre jobban kezdenek kialakulni a posztok, már jól megfigyelhe...
A középcsapatok közötti helyezkedés szempontjából fontos mérkőzést játszott szombaton a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U16-os együttese. Az ezúttal Szarvas János vezette csapat az ESMTK otthonába látogatott, és egy győzelemmel pontszámban utolérhette riválisát. A mieink a Lovas (Birtás) - Lő...
Péntek délután a Gyulasport együttesét fogadta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia fürdővárosi alakulata a felsőházi rájátszás aktuális fordulójában. A mieink a Kalmár – Matiuta (Lőrincz K.), Pikó, Szabó L., László, Nagy Á., Lőrincz J., Fehér, Nagy B., Szabó Á., Zelicskovics összeállításban léptek pály...
SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Nádi Boldogasszony Plébánia