Kétszer is legyőzte az Orosházát az alapszakasz során a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U15-ös gárdája, a szerdai bajnoki találkozón azonban a dél-békésiek igyekeztek visszavágni a fürdővárosiaknak. A felsőházban eddig egyik csapat sem veszített pontot, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez
Nem várt könnyű meccs vasárnap délelőtt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U19-es együttesére, Takács László tanítványai ugyanis a második helyen álló Hódmezővásárhely otthonába látogattak. A gyulai gárda a Lovas (Horváth) - Berkes (Püski), Fehér, Lőrincz K., Balogh (Lőrincz Sz.), Nagy B. (Gyö...
Egyedüli száz százalékosként, így a találkozó esélyeseként fogadta vasárnap a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U16-os együttese az alapszakasz során már jól megismert Bácsalmás gárdáját. A mieink a Pojendán (Soltész) - Halay, Pohner, Boga (Kánis), Káli (Bozsányi), Kovács-Kulcsár (Molnár), Bene...
Szombat délben a közvetlen riválisnak számító Békéscsaba UFC együttesét fogadta a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U14-es gárdája. Fülöp Tamás a Balogh (Kiss L.) - Czifra (Pesti), Gyepes, Molnár(Juhos), Csizmarek, Mezei, Csökmei, Czinanó (Vasas), Szántó, Virág (Bali), Ekker összeállításban kül...
A Békéscsaba UFC-t fogadta szombat délelőtt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gyulai, U17-es együttese. Vantara Zoltán a Hegedűs (Bochis) - Benedek, Püski, Kovács-Kulcsár (Schneider), Bozsányi (Berki O.), Pelle (Juhász), Lőrincz Sz. (Vasvári), Szabó M. (Vasas), Varga P., Csumpilla, Kovács Á. összeáll...
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium