Gajda - Csák, Szász, Beszedics, Gyuga, Krisztin (Herpai), Bacsa, Vágási, Bakó (Halász), Ottlakán (Lőrincz), Zsilák (Megyeri): ebben az összeállításban készült megnehezíteni magasabban jegyzett ellenfele dolgát a Grosics U14-es csapata. Ez alapvetően sikerült, bár a korai gólok eldöntötték a három pont sorsát. A 6. percben egy öngól, a 12-ben egy figyelmetlenség után volt eredményes a Puskás. A szünetre három gólos előnnyel vonulhattak a hazaiak, miután egy kipattanó labdát kétszer is kapura tudtak tenni, az utolsó pedig már a kapunkban kötött ki. A mieink a második játékrészben is a védekezésre koncentráltak. Az 50. percben elmaradt a piros lap a Megyeri Leventét mellen talpaló hazai játékosnak. A gárdát mindenképpen dicséret illeti azért, hogy kapott gól nélkül, lelkesen játszva lehozták ezt a 40 percet 0-0-ra.
- Erős ellenféllel mérkőztünk. Csapatszinten nem volt gond, de elkövettünk olyan egyéni hibákat, melyek miatt három gólt kaptunk. Ezzel együtt összességében kellően agresszív és fegyelmezett játékot mutattunk be. Előrelépés, hogy a korábbiakhoz képest mindenkinek javult a teljesítménye, ez azt mutatja, hogy jó úton járunk - mondta Kikity Mario vezetőedző.
Meglehetősen szűkös kerettel, több meghatározó játékosa nélkül vágott neki a Puskás elleni találkozónak a Csúri - Nagy, Szűcs, Botos, Korosztil, Bokros, Herdeló (Biró), Sebestyén, Rácz, Takács, Végh összeállítású U15, mely az első félidő feléig döntetlenre állt, de a szünetben már három gólos hátrányban volt. A második játékrészben egy furcsa körülmények között esett, majdnem a mi játékosunk sérülésével végződő eset után tovább növelte előnyét a Felcsút, így végül 4-0-ra nyert. Ezzel együtt a találkozó lehetett volna szorosabb, a mieink két alkalommal is komolyabb lehetőséghez jutottak, de ezekkel most nem sikerült élni.
- Elégedett vagyok a hozzáállással, a hiányzó emberek helyére állók is helytálltak. A mostani helyzetben egy kis dicséret megillet mindenkit, helyenként megnehezítettük az erős ellenfél dolgát, mind a kapus, mind a védelem több bravúrt bemutatott - mondta Takács László vezetőedző.
A képen Csúri Martin, aki az U15-ös csapat kapusaként több nagy bravúrt is bemutatott a Puskás Akadémia ellen.


SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium 