Egy jó eredménnyel felléphetett volna a középmezőnybe U15-ös együttesünk. A Heckó - Kovács, Lénárd, Nagy (Varga), Tóth, Korosztil (Zahorecz), Bokros, Sebestyén (Szűcs), Rácz, Takács, Végh (Botos) összeállítású Grosics azonban a 34. percben hátrányba került, az újpestiek büntetőből szerezték meg a vezetést.
Bár volt az esély az egyenlítésre, az 50. percben - ismét büntetőből - növelte előnyét az UTE. A 63. percben azonban Tóth Bence helyezett a kapuba egy lepattanó labdát. Az egyenlítésre is adódott esély, ezután azonban már csak a vendégek szereztek gólt. A hajrában nagy lett a különbség a két együttes között, a vendégek ugyanis a 65., a 70. (ez is büntető), és a 74. percben is bevették Heckó Kirill kapuját, így 5-1-re nyertek. A csapat jövő héten a Ferencváros otthonában javíthat.
- Elkerülhető gólokat kaptunk olyan hibák révén, melyek sajnos benne vannak a csapat játékában. Kemény munkára lesz szükség ahhoz, hogy ezek megszűnjenek. Minden játékosnak meg kell értenie, hogy sohasem adjuk fel a meccset! - mondta Takács László vezetőedző.

Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding 