U16: újabb győzelmeket vár Nagy Szabolcs és Ovszák Dávid

20170914-152207.jpg
Három forduló után két győzelemmel és egy vereséggel a hetedik helyen áll az NB II-es bajnokságban a Grosics U16-os csapata. Nagy Szabolcs (a képen balra) és Ovszák Dávid szerint kellően erős a mezőny, ugyanakkor szeretnének minél több győzelmet szerezni.

A Diósgyőr és az UTE legyőzése után a Kecskemét ellen is vezetett U16-os együttesünk, s bár ezt a találkozót elveszítette a gárda, összességében jó startot vettek a fiúk.
- Nem teljesítettünk rosszul idáig, az első két meccsen pedig kifejezetten jó volt a csapat. Mindkét alkalommal hátrányból fordítottunk, egyszer ember-, egyszer gólhátrányból sikerült felülkerekednünk. Úgy érzem, meglepetésnek számít, hogy hat pontot szereztünk, hiszen olyan klubok ellen léptünk pályára, melyek tavaly még az NB I-ben edződtek - mondta a Grosics kapusa, Nagy Szabolcs. Úgy vélekedett, a hosszú szezon során nyilván lesznek mélypontok, de ez a csapat képes lesz ezekből felállni.

Ovszák Dávid úgy értékelt, ez az év keményebb erőpróbát jelent a társaság számára. - Míg tavaly körülbelül hat olyan meccsünk volt, melyek igazán kiélezett küzdelmet hoztak, addig idén biztosan nem panaszkodhatunk majd arra, hogy nincs elég erős ellenfél. Arra számítunk, hogy minden meccs nagy csata lesz, ez az NB II-es mezőny jóval erősebb, mint a tavalyi - jelentette ki a csapatkapitány.

A fiúk egyetértettek abban, hogy ez az év egyfajta felkészülésként is felfogható a következőre, amikor majd U17-es játékosként futballoznak majd. Akkor ugyanis szerencsés esetben az NB I-ben játszhatnak, vagy éppen pont nekik jut a nagy lehetőség, hogy kiharcolják a feljutást.

Addig is lehet készülni a szombati, Újpest FC elleni derbire, mely a korábbiakhoz hasonlóan nem ígérkezik könnyűnek. Nagy Szabolcs és Ovszák Dávid azt mondták, bíznak a csapategységben, és remélik, hogy a csapattagok, valamint az edző Kovács Rudolf közötti összhang meghozza gyümölcsét a fővárosban. 

A biztos labdatartásban kell előrébb lépni

20170809-180257.jpgNem lehet elégedetlen csapata teljesítményével Kovács Rudolf vezetőedző, ugyanakkor az eddigi, jó eredmények ellenére is van min javítani. A szakember kiemelte, nyomás alatt érezhetően nehezebben megy a játék, ezen pedig mindenképpen javítani szeretne.
- Ha megszerezzük a labdát, vannak gondjaink. Éppen ezért a tréningeken nagy gondot fordítunk a labdatartás fejlesztésére - mondta Kovács Rudolf.