Nem ígérkezett sétagaloppnak a szezonnyitó az U16 számára sem. A Nagy - Trescsula, Ovszák, Bohák, Illés, Zelik (Irházi), Bidzilya (Hevesi), Lestyán (Percze), Telinger (Kocsis), Krizs, Klebecskó összeállítású Grosics a félidő közel felénél hátrányba is került, a vendég diósgyőriek a 20. percben egy kényszerítő után kerültek helyzetbe, és nem is hibáztak. A találkozó ezen részében egyértelműen jobb volt a miskolci gárda, a mieink láthatóan megilletődtek a tavalyinál mindenképpen erősebb második vonalban.
Az elfogódottság viszont már az első játékrészben elmúlt, a szünet után pedig egyre több szép megoldással hívták fel magukra a figyelmet a játékosok. Ezek közül a legfontosabb az 52. minutumhoz köthető, Zelik Csaba körülbelül 22-24 méterről, kissé oldalról vette be az ellenfél kapuját úgy, hogy a rövid oldalra bombázott. Az "i"-re a pontot a csereként alig pár perce a pályán lévő Hevesi Tamás tette fel, nem is akárhogy, ő mintegy 25 méterről talált a kapuba. A hajrában Hevesi Tamás duplázhatott volna, de ekkor kihagyta a kapussal szembeni ziccert, de a csapat így 2-1-re nyert.
- Nagyon fontos, hogy sikerült fordítanunk! A meccs elején kicsit mintha féltünk volna, ebben az is közrejátszhatott, hogy magasabb, erősebb, keményebb csapat ellen játszottunk. Aztán fokozatosan megjött a játékosok önbizalma, a második félidőben az ellenfél már csak hosszú, előrevágott labdákkal próbálkozott, mi pedig egyre sikeresebben építettük a támadásainkat. A győzelem ellenére azt kell mondanom, nagyon sok munka vár még ránk, azt szeretném, hogy meccsről-meccsre jobbá váljunk, és a mérkőzéseken a mi játékunkhoz alkalmazkodjon az ellenfél - fogalmazott Kovács Rudolf vezetőedző.
A képen Zelik Csaba, aki nagy góllal egyenlített.


Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Nádi Boldogasszony Plébánia 