A Békéscsaba legyőzésével őszi első lett a Grosics Akadémia U-19-es csapata

Újoncként őszi első lett Horváth Péter U-19-es ifjúsági csapata. A csapat szorgalmasan gyűjtögette a pontokat, de a legérettebb játékukat az utolsó három fordulóra tartogatták. Mindhárom rangadót (Orosháza /id./, Makó /haz./ Békéscsaba /id./) megnyerték, köztük kettőt idegenben.Hazai műfüves pályán fogadta a Békéscsaba UFC a Grosics akadémiát. A mérkőzés tétjét mutatja, hogy a Békéscsaba az NB I-es csapatából öt játékosát "visszajátszatta".

Még be sem melegedtek a csapatok, amikor az Akadémia megszerezte a vezetést. A 2. percben a szemfüles Góman letámadta védőjét, a megszerzett labdával betört a tizenhatoson belülre és a kimozduló kapus mellett elcsavarta a labdát a jobb felső sarokba (0:1) Jó iramú, hazai utánpótlás mérkőzésen ritkán látható mérkőzés alakult ki. Felváltva voltak veszélyben a kapuk. A második félidő is izgalmakat hozott. A játékrész elején a Békéscsaba lépett fel támadólag. Több szöglet és néhány közeli lövés éreztette, hogy egyenlíteni akarnak. Ipacs rendkívül magabiztos volt a kapuban, Dávid kifogástalanul fogta össze a védelmet. A hazaiak cserékkel frissítettek. de ennek ellenére a Grosics Akadémia átvette a játék irányítását. Az 58. percben Fluxa végezhetett el szabadrúgás a bal oldalról. Csavart labdáját a rövid sarokra berobbanó Gónam, a védők között védhetetlenül fejelte a kapuba (0.2). A 65. percben Patkás-Góman összjáték után Horvát ugrott ki és centiméterekkel durrantott a kapu mellé. A 78. percben Fluxa középre játszott, a labdát az érkező Góman a kapufára perdítette.

A Grosics Akadémia minden csapatrészében felülmúlta a jó képességű ellenfelét. A legszembetűnőbb a motiváltság, és az együttes mentális erő volt. Ipacs szokásos jó formáját hozta, Dávid vezetésével szervezetten és stabilan védekeztünk. Patkás-Válent kettős a középpályán ragyogóan szűrte meg a támadásokat. Fluxa és a Kiss testvérek a legtöbbször megnyerték a párharcokat. Góman idei legjobb játékával rukkolt ki. A Grosics Akadémia ifjúsági csapata nyáron alakult, újoncként elsőként fordulni az őszi tabellán, igazán dicséretes teljesítmény. Gratulálunk, csak így tovább !

Jók: Góman vezetésével az egész csapat

Góman János csapatkapitány: Két gólomat és a győzelmet - születésnapja alkalmából - édesanyámnak ajánlom.
Horváth Péter edző: Színvonalas mérkőzésen egy jól felkészített csapatot, megérdemelten győztünk le. Az őszi teljesítményhez gratulálok minden játékosomnak.