November 25 a magyar labdarugás napja

---

6:3 - amiből tanult a világ , de a legkevesebbet talán Magyarország .

A magyar labdarugó "Aranycsapat" 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjává nyilvánította.

E napra és győzteseinkre méltán lehet büszke az utókor. Az Aranycsapatra, amely a nevét arról kapta, hogy az ötvenes évek közepén több éven át veretlen maradt, és olimpiai bajnoki címet szerzett Helsinkiben, 1952-ben.

Előzmények:

A mai fiatalok talán csak a történelemkönyvekből ismerik az akkori világot, a magyarországi politikai helyzetet. Külföldre menni szinte lehetetlen volt, nyugatra "bűnténynek" számított. Mindent a párt és annak korlátlan hatalmú vezetői határozott meg.

Az angol-magyar előtt például Rákosi (pártelnök) kérdőre vonta a szövetségi kapitányt, Sebes Gusztávot: "Magának nem volt joga lekötni a meccset!" - mondta. A kapitány így válaszolt: "Akkor pedig én nem tudok eredményesen dolgozni." "De mi lesz, ha kikapunk?" - kérdezte a párt első embere. "Az előfordulhat - hangzott a válasz -, de hat-kettő aligha lesz, mint 1936-ban." Sebes próbálta meggyőzni Rákosit, hogy a mérkőzés jó ellenpropagandája lenne a vasfüggönyről szóló legendának (ami magunk között szólva, nem legenda volt, hanem valóság...). "Jövőre revánsot adunk..." - magyarázta. Rákosi beleegyezett.

Röviddel a kiutazás előtt egy fogadáson Sebes Gusztáv Nagy Imrével is találkozott. A minisztertanács akkori elnöke megkérdezte: "Mi lesz a taktika, Sebes?" Erre a kapitány lerajzolta, hogy mire készülnek. Nagy Imre figyelte a rajzot az egyik oldalról is, a másikról is, majd megigazította az orrán a cvikkerét és azt mondta: "Ez olyan, mint egy háború!"[November 17-én] délután csendben vonatra ültünk, a hozzátartozókon kívül nem sokan búcsúztattak bennünket. A közvélemény hangulata meglehetősen pesszimista volt. A vonaton a hálókocsiban lassan engedett a feszültség. [...] Párizsban barátaim vártak, akikkel harminc évvel azelőtt együtt dolgoztam. Levélben előre kértem őket, hogy minél többen jöjjenek ki, csináljanak egy kis lelkes hangulatot. Előre írtam a Renault-gyár sportegyesületének, kérve, fogadjanak bennünket egy edzőmérkőzésre. [...]

Az edzőmérkőzés meglepően nagy érdeklődést keltett. Több mint 15 000 ember nézte végig. [...] A fiúkat meglepte az aránylag nagy nézősereg, akik hatalmas ovációval fogadták a kivonuló magyar csapatot, és lelkesen tapsolták a szebbnél szebb akciókat és a gólokat, amelyeket rúgtak. Az ellenfél, a Renault együttese volt, a francia amatőr első osztályból. [...]

London még a világot járt labdarúgókban is csodálkozást keltett. Érkezésünkkor Sir Stanley Rous fogadott bennünket. Az elegáns Hyde Park mellett levő Coumbairlan Hotelben szállásolták el a csapatot. Meghatott bennünket a szívélyes fogadtatás, ellátás, kiszolgálás. [...]

Érkezésünk után másnap tréninget tartottunk. A Wembley-stadionban nem engedtek bennünket gyakorolni. Ez angol szokás, és mi fegyelmezetten tudomásul vettük. [...]

A kínos otthoni impressziók utolsó nyomát is elfeledtette az a több ezer biztató távirat, amelyet Magyarország minden részéből küldtek utánunk, s amelyeket egy utazótáskában vittem magammal Wembley-be. Az utolsó pillanatban, a csapatok kivonulása előtt odaöntöttem a sürgönyöket a masszírozó padra. - Nézzétek, ez mind biztatás, jókívánság hazulról. Ne okozzatok szomorúságot az értetek szurkoló magyar népnek!

Forrás: Sebes Gusztáv: Örömök és csalódások. Egy sportvezető emlékei. (Bp. 1981)

Az Aranycsapat sikersorozatai, veretlensége önbizalmat adtak a mieinknek, Grosics Gyula a zseniális hálóőr elmesélte, hogy ennek ellenére mégsem érkeztek "nagy mellénnyel'" Londonba: "Idegesek voltunk, az már bizonyos, hiszen tíz nappal a londoni fellépés előtt csak kínkeserves 2-2-es döntetlent értünk el a Népstadionban a svédek ellen. Fogalmunk sem volt arról, mit hozhat a jövő a futball szülőhazájában. Walter Winterbottom, az angolok akkori szövetségi kapitánya itt járt Pesten, s miután megnézte a svédek elleni meccset, azt mondta, nem lesz gond, négy-öt góllal vernek bennünket. Persze a vendéglátók sem voltak teljesen nyugodtak. Amikor a folyosón mentünk kifelé, Puskás Öcsi belesett az angolokhoz, s mint "jelentette", odaát is nagy az izgalom: 'Gyerekek - mondta -, ezek jobban be vannak gyulladva, mint mi.' Hiába, óriási volt a tét."

Az Angolok

A magyar krónikák általában 90 éves angol veretlenségről szólnak, az angolok azonban 1872 óta mérték ezt az időszakot. Tehát 81 éves veretlenségüket őrizték, igaz, a skótok legyőzték már őket, de a kontinens csapatai még soha nem mértek vereséget rájuk hazai pályán. Hogy féltek tőlünk az Angolok, vagy lenéztek minket mindegy ma már, ezt mindenki a saját érdekei szerint használta fel A Wembley-stadion 105 000 nézője előtt az Angol csapat a 3-2-5-ös felállással lépett pályára: Gil Merrick - Alfred Ramsey, Harry Johnston, William Eckersley - Robert Wright, James Dickinson - Stanley Matthews, Ernie Taylor, Stanley Mortensen, Jackey Sewell, George Robb. Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom.

A Magyarok

Az előző mérkőzésen, idehaza a mieink 2-2-es döntetlent értek el a Svédek ellen, amely talán optimizmussal tölthette el az Angolokat. Míg az angolok az évek óta játszott és begyakorolt 3-2-5-ös (WM) felállásban futottak ki a pályára, addig a magyarok pedig a ennek éppen az inverzét, a 3-5-2-es variációt választották.
A csapat összeállítása: Grosics Gyula (Gellér Sándor, 78. percben) - Buzánszky Jenő, Lóránt Gyula, Lantos Mihály - Bozsik József, Zakariás József - Budai II László, Kocsis Sándor, Hidegkuti Nándor, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán. Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv. A kispad sem akármilyen nevekből állt: Gellér Sándor, Sándor Károly, Várhidi Pál Egyes szakmai elemzések és krónikák szerint Sebesnek Gusztáv szövetségi kapitány volt még egy olyan fegyvere, amire az angolok nem tudtak reagálni. A zseniális Hidegkuti Nándort ún. hátravont centert játszott Puskás és Kocsis mögött

A mérkőzés és a gólok

A Wembley-stadion 105 000 nézője előtt vonult ki a két csapat a pályára. A Magyar csapatot Puskás Ferenc csapatkapitány vezette, az Angolt Billy Wright. Kölcsönös üdvözlés után Leo Horn holland játékvezető sípjelére (asszisztensei: J. Bronkhorst, K Schipper) - az Angolok kezdték a mérkőzést

1. perc: Bozsik a félpályáról Hidegkutihoz játszott, a középcsatár néhány lépést tett a labdával, elhúzott a hátráló Johnston és Eckersley mellett, s kisodródva hatalmas lövést küldött a jobb felső sarokba (0-1).

15. perc: Dickinson Mortensenhez passzolt, ő az üresen hagyott Sewellt szöktette, s a balösszekötő egyenlített (1-1). Jackie Sewell, aki kora legdrágább játékosa volt (1951-ben 34 500 fontért ment a Notts Countytól a Sheffield Wednesdayhez), úgy emlékszik ma is a meccsre, mintha csak tegnap lett volna. "Persze, az emberek azt hitték, hogy mi fogunk nyerni, de emlékezetes leckét kaptunk azon a napon" - mondja. "Nem hiszem, hogy rosszul játszottunk volna, de a magyarok egyszerűen fantasztikusak voltak. A legjobb csapat volt, amelyet valaha életemben futballozni láttam."
Sewellt a magyar játékosok technikai tudása és az alkalmazott játékelemek is lenyűgözték. "Hihetetlen volt, ahogy mozogtak a pályán, ahogy passzoltak. Szerintem egész nap képesek lettek volna körülöttünk passzolgatni. A háromszögelések, a kényszerítők - mi még soha nem láttunk addig ilyen játékot. A mai napig minden csapat ezt próbálja játszani."

21. perc: Czibor beadását Puskás kapta, a balösszekötőt hárman támadták, elesett, de még Hidegkutihoz továbbított, a középcsatár a bal felső sarokba lőtt (1-2).

24. perc: szép támadás után Puskás egy hátrahúzós csellel becsapta Wrightot, majd ballal félmagasan lőtt a hálóba (1-3).

Billy Wright: "Puskás, a senkihez sem hasonlítható Puskás, hirtelen előttem termett a labdával. Azonnal a becsúszást választottam, határozottan, gyorsan mozdultam és tekintetemmel csak a labdát követtem. Tíz esetből kilencszer ez a szerelés eredményes lett volna, de ez volt a tizedik eset és az ellenfelem Puskás volt. Visszahúzta a labdát a talpával és az én becsúszó lábam csak a levegőt kaszálta. Ugyanilyen hihetetlenül gyors mozdulattal, megvillant a briliáns bal lába és a labda már békésen pihent a hálóban."

Puskás Ferenc: "A visszahúzós cselt gyerekkoromban néha megcsináltam, de soha nem gyakoroltam. Teljesen ösztönös volt. Mindenkinek nagyon tetszett ez a gól - valószínűleg ez az amire a legtöbben emlékeznek - de az igazság az, hogy kénytelen voltam gyorsan cselekedni, különben Billy Wright elgázolt volna."

28. perc: Bozsik 25 méteres szabadrúgást végzett el, a kaputól 12 m-re álló Puskás beletette lábát a labdába, s Merrick csak nézte, amint az a jobb alsó sarokba gurult (1-4).

37. perc: Mortensen 12 méteres lövése a jobb alsó sarokba vágódott (2-4).

50. perc: Kocsis fejese után a bal kapufán csattant a labda. A visszapattanó Bozsikhoz került, ő 25 méterről a jobb felső sarokba bombázott (2-5).

53. perc: gyors magyar támadás végén Puskás beívelése után Hidegkuti 12 méterről kapásból lőtte a bal alsó sarokba a labdát (2-6).

57. perc: Ramsey 11-ese a bal alsó sarokban kötött ki (3-6).

Sebes Gusztáv szövetségi kapitány: "A mérkőzés után az angol játékosok odafutottak a magyarokhoz, ölelgették őket, gratuláltak nekik. Páratlanul szép, sportszerű jelenet volt. Utána az angolok mindaddig a pályán maradtak, amíg a magyar csapat a százezresnél nagyobb közönség tapsvihara között az öltözőbe vonult. Így mutatták, hogy az ünneplés szerintük is csak a magyar játékosoknak szólt."

A meccs végén a gólkülönbségnél is megdöbbentőbb volt a kapura lövések aránya: 35-5 Magyarország javára.

Játékos nyilatkozatok és vélemények

Billy Wright, az angol csapat kapitánya: "...a magyaroktól nem volt szégyen kikapni. Megvallom el sem tudtam képzelni azt, hogy ilyen jó lehessen a magyar együttes... "

Minden idők egyik legjobb angol játékosa, Stanley Matthews az életrajzi könyvében szintén megemlékezett a meccsről. Szerinte, aki ott volt a Wembley-stadionban, az részese volt a történelemnek. "A magyarok kiválóan kombinálták a brit 'rúgd és fuss' stílust az Európában akkor még alig ismert, így alig használt rövid passzos játékkal, ami inkább a dél-amerikai csapatok sajátja volt" - írta Matthews. "A játékuk a tökéletes labdabiztonság, a villámgyors mozgások és valami természetfölötti dolognak a tökéletes keveréke volt, ami éppolyan újszerű volt, amilyen hatékony."

Stevenson szerint az Aranycsapat nagyszerűségének a kulcsa az volt, hogy az 1930-as évek kiváló osztrák csapatának (Wundermannschaft) stílusát alkalmazva egyfajta totális futballt játszott, két évtizeddel megelőzve az ezt a jelzőt végül kisajátító Cruyff-féle holland válogatottat. Stevenson itt még nem fejezi be. Megemlíti, hogy a mérkőzés negyvenedik évfordulóján a magyar szövetség Budapesten vendégül látta a nagy meccs még életben lévő részvevőit. "Soha egyetlen csapatnál sem éreztem olyan erős bajtársiasságot, mint náluk.

A világsajtó kommentárjai a mérkőzés után:

Népsport: "Minden eddigi játékát felülmúlva vívta ki a magyar csapata a győzelmét és törte meg az angol válogatott 90 éves veretlenségét."

The Times: "Anglia a magyar csapattal játszott mérkőzésen elvesztette sok évtizedes hazai veretlenségét. Az angol válogatottat szilárd angol talajon idegen hódító, az olimpiai bajnokcsapat győzte le, amely most rendkívül értékes sikerrel tér vissza hazájába. Százezer néző látta az "istenek" alkonyát. A magyarok történelmet írtak azzal, hogy földön, levegőben és taktikában egyaránt megverték Angliát."

Daily Mirror: "Angliát, a régi mestert megverte a játékban és lövőkészségben egyaránt jobb, új, áramvonalas bajnok: Európa, sőt a világ legjobb csapata. Az utolsó 30 perc sporttragédia volt."

Neue Zürcher Zeitung: "A magyarok az egész mérkőzés alatt a helyzet valódi urai voltak. Éppen úgy, mint ahogy felesleges dolog a tengerbe vizet hordani, felesleges ismét felsorolni a magyar futballsztárok jó tulajdonságait."
Corriere Dello Sport: "Ami nem történt meg 90 évig, arra most elég volt 90 perc. A magyaroknak elegendő volt egy félóra, hogy a szó szoros értelmében megsemmisítsék a brit oroszlánt."

L,Equipe: "Úgy tűnt a mérkőzésen, mintha az angolok minden egyes gólnál tíz évet öregedtek volna. Szinte azt lehet mondani, hogy az angol csapat belesüllyedt a múltjába, ugyanakkor a magyarok a ragyogó sikerrel egyszerre csak a labdarúgás mesterei lettek."

Le Figaro: "A magyarok váratlan szerepcserére kényszeríttették az angolokat: mint tanítványok, leckét adtak mesterüknek. A magyar játékosok tudása olyan nagyfokú, hogy minden nehéz technikai vagy taktikai húzásuk egészen természetesnek tűnt."

Wiener Kurier: "A 6-3-as eredmény nem fejezi ki híven a magyar csapat nagy fölényét."
Der Abend: "Magyar csárdás Londonban. A magyarok mostani sikere nem a véletlen műve, hanem a sport területén is folyó tervszerű építőmunka eredménye."

Rudé Právo: "A magyar labdarúgás felhasználta a régi hagyományokat, és arra építette korszerű labdarúgóstílusát, amely tudományos elveken és új nevelési rendszeren alapszik. A csehszlovák labdarúgásnak fel kell használnia a magyarok tapasztalatait."

Amiből tanult a világ

A mérkőzés hosszú távon is komoly hatást gyakorolt az angol futballra. A csapat akkori szélső védője, Alf Ramsey ekkor jött rá, hogy klasszikus szélsők nélkül is lehet nagyot alkotni, és egy ilyen felfogású csapatot irányítva nyert világbajnokságot Angliával 1966-ban. A lelátón ott ült két másik későbbi kapitány is: Ron Greenwood és Bobby Robson.
Utóbbi szerint is mély nyomokat hagyott az angol fociban a meccs, alaposan megváltoztatva az angolok gondolkodását, akik azt hitték, hogy a Wembley-ben ők lesznek a tanárok és a magyarok a diákok. "90 perc alatt megsemmisítették a WM rendszerünket. Olyan stílust, olyan játékrendszert láttunk, amit soha azelőtt" - mondta évekkel később Robson. "Olyanok voltak, mintha a Marsról jöttek volna."

A szakemberek szerint is minden idők legjobb csapata volt a hazaiakat a Wembley-ben oktató magyar válogatott, amely 6-3-ra győzött. Olyan stílusban játszottak Puskás Ferencék, amilyet addig még nem láttak Angliában, győzelmük pedig évtizedekig ható változást indított el az angol futballban és a világban. Az angolok szerint még ma is Puskásékat másolja a futballvilág !

A mérkőzés egy új gondolkodásmódot indított el a világban, más lett az aurája a sportágnak. A labdarúgásban kezdett gondolkodni a pénzvilág, a sajtó, az építészet, a munkaadók és munkavállalók, a szórakoztatóipar, politika, az iskolák, a teljes oktatás és a civil szféra is. Ezért a különböző országok és azon belül a labdarúgást körülvevők tudatosan kezdték építették a sportágat. Stadionok, edzőpályák, edzőcentrumok, létesítmények épültek. Profi szemlélet vált az uralkodóvá és már gyermekkorban kiválasztották és menedzselték a tehetségeket. Voltak akik edzőiket szétküldték a világba (Hollandok) tapasztalni, szakmát tanulni, és olyanok is, akik gyarmataikról (Franciák, Hollandok, Angolok) hoztak tehetséges játékosokat. Egyes országokban a klubcsapatoké volt a főszerep, mert ebben láttak kiugrási lehetőséget. Páldául:. Dinamó Kijev, Steaua Bucharest, Partizán Beograd, Ajax. És hol tart most ez a világ.? VB, EB, BL., melyeknek évtizedek óta Magyarország nem vált résztvevőjévé.

6:3 amiből tanult a világ , de a legkevesebbet talán Magyarország .

Az angolok szerint még ma is Puskásékat másolja a futballvilág ! Magyarországnak erre nem lett volna szüksége, mert legfeljebb Puskásék örökségét kellett volna átvenne, a tradíciókat őrizni, továbbfejleszteni. De nekünk ez nem kellett. A 60-70-es években erővel és a Varsói Szerződés nyomására felfejlesztették az egyéni és a küzdősportágakat (öttusa, atlétika, ökölvívás, vívás.stb), ezzel a labdarúgás megkezdte hanyatlását. A 80-as évekre a csapatok harmada megszűnt, csökkent a játékos létszám. A 90-es években a rendszerváltás legnagyobb vesztese a labdarúgás lett. Becsuktak a gyárak, üzemek, termelő szövetkezetek, ezzel megszűntek a támogatók. Már nem támogatták a "nagy csapatokat" a minisztériumok, nagyvállalatok (Újpesti Dózsa - Belügy, Bp. Honvéd - Honvédelmi, Vasas - Szakszervezetek, BVSC, DVSC - MÁV, Pécs, Salgótarján, Tatabánya, Dorog - Bányák, FTC - Élelmiszeripar, Videoton FC - VIDEOTON. stb.)

A csapatok több mint fele megszűnt, az igazolt labdarúgók számában (az ország lélekszámához viszonyítva) Európa végén kullogtunk. Egyetlen stadionunk sem volt, amely alkalmas lett volna egy nívós BL mérkőzés lebonyolítására. A klubok elszegényedtek, adótartozásokat halmoztak fel. Egy-egy nagyobb egyesületnél megjelentek a pénzemberek, tulajdonosok, de ezek Európai szinten nem voltak számottevőek. A vidéki alacsonyabb osztályú klubok az önkormányzatokra szorultak, ennek eredménye, hozadéka ismert.

Az akkori MLSZ megfeledkezett az utánpótlásról, volt olyan időszak, amikor 12 éves kor alatt nem is szabadott játékost igazolni ! Később az MLSZ-től független szervezetek irányították az utánpótlás-futballt: Üttörők, KISZ, Szakszervezetek, Magyar Diáksport Szövetség, Góliát FC. Az edzőket, sportszakembereket a főiskolák tömegesítve, ömlesztve képezték. Mindegy volt, hogy ki milyen sportág edzője szeretne lenni, az előadásokon együtt hallgatta minden edzőjelölt az anatómiát, a biokémiát és az edzéselméletet, természetesen annak érdekében, hogy a szovjet mintájú terheléses, állóképességre épülő edzések majd jól menjenek. A labdarúgók képzésére vonatkozó nemzetközi szakirodalom nem volt hozzáférhető, a futball tanítása nem követte a fejlett országokét. Az egyetlen stadionunk a "nép-stadionja" az enyészeté, edzőcentrumunk nem volt és akadémiánk sem.

A 2000-es években változás kezdődött. Elindult az UEFA edzőképzés, Megalakult az MLSZ Felnőttképzési Intézete (sportszakember-képzés) és útjára indult a Bozsik Program., de sajnos 2006-ban a Kisteleki vezette MLSZ ezeket az értéket "megsemmisítette, leamortizálta".

A jelen egyetlen kapaszkodója az AKADÉMIÁK-ban rejlik, amelyet csúcspontja lehet egy országos lefedettségű utánpótlás-programnak. Egy olyan programnak, ahol az állami szerep vállalás mellett az MLSZ egységes képzési és kiválasztási rendszert irányít.

Grosics Gyula a jelenkor labdarúgását elemezve elmondta: "A legnagyobb gond a fejekben van.. A magyar futball már nagyon régen súlyos morális válságban van. A mai játékosok nem azért mennek ki, hogy a nézőket szórakoztassák és értük játsszanak, hanem éppen fordítva, a néző legyenek hálásak, hogy láthatják őket. Szerinte ez teszi leginkább tönkre a magyar labdarúgást."

Vajon mi lehetett az Aranycsapat sikereinek titka ? - Kérdezték tőle. "Akkoriban a Rákosi rendszer sötétjében a magyar futballválogatott nem önmagáért, hanem tizenötmillió magyarért játszott. Ez adta az erőt és a kitartást", hangzott a világ valaha volt legjobb kapusának, a Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémia névadójának válasza.