U17: 3-0-ás sikerrel robog előre a csapat

bus-alex-689-109.jpg
Kilábalt a kisebb hullámvölgyből, és a kaposvári diadal után újabb erős csapattal szemben aratott magabiztos győzelmet a Grosics Akadémia U17-es együttese. Piri Ottó csapata másodiknál rosszabb már nem lehet, de ennél magasabbra van téve a léc.

Továbbra is versenyben van a bajnoki címért a Grosics, mely a Takács - Bartik (Mondics), Vitéz, Zöldi, Sándor, Mészáros (Sipos), Manga, Lajkó (Pandur), Rácz (Huszár), Galacs, Bús (Kókai) összeállításban aratott imponáló győzelmet az öt mérkőzés óta veretlen ZTE ellen, Gyulán. A hazai együttes hamar magához ragadta az irányítást, az ügyes passzokkal operáló vendégek próbálkozásait pedig jól hatástalanította a grosicsos védelem. Az első gólra a 41. percig kellett várni, Bús Alex találatával a szünetben 1-0-ra vezetett a fürdővárosi akadémia. A második játékrészben is biztosan állt a lábán a hazai védelem, támadásban pedig két szép akciót fejeztek be góllal a fiúk. Előbb, a 60. percben a Kaposvár ellen győztes találatot elérő Mészáros András köszönt be, majd a 91. percben a bajnokság legeredményesebb góllövője, Galacs Erik alakította ki a 3-0-ás végeredményt.

- Magabiztos játékkal sikerült győzni a jól passzoló, a játékot játszani akaró Zalaegerszeg ellen. Jól működött a letámadás, szép akciókból szereztük a gólokat, és rendben volt a védekezés is, hiszen az ellenfélnek egy kapuralövési kísérlete volt. Ma mindenkit ki lehet emelni, gratulálok a csapatnak! - mondta Piri Ottó vezetőedző. 

A Grosics a Videoton diósgyőri vereségével egy pontra megközelítette az éllovast. A csapat legközelebb Pakson lép pályára, majd az utolsó fordulóban Gyulán fogadja a listavezető fehérváriakat.

A képen Bús Alex, aki az első gólt szerezte.