Remek játékkal rendezte el a jó formában lévő Nyíregyházát a Grosics Akadémia, mely a Trescsula - Szabó, Bitó (Trombola), Nagy, Varga (Kovács), Geszti (Vasiljevic), Paublusztig, Papp, Fülöp, Kiss K., Nyeste összeállításban feledtette a múlt heti kisiklást. A gólgyártást Kiss Krisztián már a 8. minutumban megkezdte, egy perc múlva pedig Bitó Martin akkora gólt lőtt közel 30 méterről, hogy a kapuból a 11-esig pattant vissza a labda. A gyulaiak okosan, felkészülten futballoztak, ennek újabb eredményét a 35. percben Geszti József szállította.
A 3-0-ás félidő után a szél is a hazai együttest támogatta, ennek ellenére a vendégek helyezték nyomás alá a fürdővárosi alakulatot. Egy negyedórás, nehezebb időszak után újra Kiss János tanítványai domináltak, a 74. percben Kovács Zsolt passza után, a duplázó Kiss Krisztián révén a gólarányt is tovább javították, így megérdemelt, nagy különbségű, 4-0-ás győzelmet arattak.
- Jól felkészültünk a Nyíregyháza rövid passzos játékára, nem tetszett nekik a letámadás. Az első félidőben három gólt is szereztünk. A második játékrészben, hátszél mellett volt egy nehezebb negyedóránk, de ekkor is kézben tartottuk a mérkőzést - mondta Kiss János vezetőedző, aki Papp, Bitó, Geszti, Kovács és Kiss K. teljesítményét emelte ki.
A képen Bitó Martin, aki bombagóllal növelte 2-0-ra a Grosics előnyét.


Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Szeged- Csanádi Egyházmegye 