A sima őszi siker után csak a három pont megszerzése lehetett a célja a Takács - Bartik, Vitéz, Zöldi, Sándor, Orosz (Sipos), Mészáros (Bús), Fórizs (Kókai), Lajkó (Pandur), Rácz (Mondics), Galacs összeállítású Grosicsnak. Ennek ellenére nem indult be könnyen a gépezet, igaz, a teljesen visszaálló Gyirmót nem a könnyű áldozat szerepére készült, masszív védelmi vonalat építettek. Az első félidőben Lajkó Csanád fejese jelentette a legnagyobb veszélyt, ennél az esetnél nagy szerencséje volt a támadásokról teljesen lemondó hazai együttesnek.
A második félidőben a cserék lendítettek a gyulai gárda játékán, jó egy óra játék után mégis a Gyirmót szerezhetett volna vezetést, a kapuson már átpattanó labdánál a szél segítette ki Takács Jánost, így maradt a 0-0. Ezzel a győri egység az egész meccsre el is lőtte a puskaporát, a 73. percben viszont egy pontrúgás után lepattanó labdát Zöldi Dániel vágott a kapuba, így a gólért jóval többet tevő Grosics megszerezte a vezetést, egyben a győzelmet. A képet árnyalja, hogy Galacs Erik is bevehette volna még nagy helyzetben a gyirmóti kaput, de a kipattanót is fölé helyezte, a vendégek pedig összességében jóval többet támadtak a foggal-körömmel védekező Gyirmót ellen, így győzelmük megérdemeltnek mondható.
- Egy esetet nem számítva a kapunk egyáltalán nem forgott veszélyben, mégsem volt könnyű dolgunk, mert az ellenfél nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre. A cserék megint lendületet adtak, ezért is jó, hogy vagyunk elegen. Megérdemelt győzelmet arattunk, így kell megnyernünk a bajnokságot is - mondta Piri Ottó vezetőedző.
A képen Zöldi Dániel, aki 3 pontot érő gólt szerzett.


Nádi Boldogasszony Plébánia
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding 