U19: újabb győzelem - most a Vác ellen

molnar-janos.jpg
Nemcsak tavaszi veretlenségét őrizte meg sikerrel a Vác ellen a Grosics Akadémia, hanem egymás után immár harmadik győzelmüket aratták Popovits Pál tanítványai.

A Pécs és a SZEOL után a Vác sem jelentett akadályt az ezúttal a Mihelea - Kiss (Timkó), Seres, Polonszki, Molnár, Deli, Radics, Kriska (Takács), Treiber, Mannheim, Kárpács (Farkas) összeállításban pályára lépő akadémistáinknak. Az első félidőben két nagyobb helyzet mellett Molnár János büntetőből szerzett találata jelentette a legfontosabb eseményt.
A második játékrészben a szembeszél miatt is inkább a kontrákra játszott a hazai csapat, ekkor már valamivel nehezebben sikerült kihozni a labdát. Az utolsó tíz perc izgalmas volt, de sikerült megtartani az egy gólos előnyt, a vége 1-0 lett.

- Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban inkább a kontrákra építettük a támadásokat. Voltak hibák, próbálunk tanulni ezekből - mondta Popovits Pál vezetőedző.

A képen Molnár János, aki a 20. percben győztes gólt szerzett a büntetőből.