U15: Nehéz kezdés és erős folytatás után 10-1 a DAFC ellen

bidz.jpg
Döcögve indult a gépezet a szerdai, DAFC elleni találkozón, de a második félidőben már nagyszerű játékkal hengerelt a Grosics. Takács László együttese az 1-1-es félidő után 10-1-re nyert.

Talán a vasárnapi rangadó utáni fáradtság, vagy a hirtelen jött meleg okozta, mindenesetre nem úgy alakult a DAFC elleni meccs első időszaka a Nagy - Trescsula (Illés), Ovszák, Zelik, Percze (Bohák), Bidzilya, Kocsis (Telinger), Lestyán, Krizs, Klebecskó (Tyahur), Irházi összeállítású Grosics számára, mint ahogy azt előzetesen vártuk. A vendégek a 9. percben egy előrerúgott labdából - és persze több grosicsos hibát követően - megszerezték a vezetést. A vendégelőnyt a kimaradó lehetőségek mellett az első félidőben Zelik Csaba révén csak kiegyenlíteni sikerült, több volt az egyénieskedés, mint az szükséges lett volna, a szünetben így volt mit mondania Takács László vezetőedzőnek.
A második félidő már meghozta az áttörést, ráadásul nem is akárhogyan. Átlagosan ött perc sem kellett, hogy megszülessen egy-egy grosicsos találat. Ebben az időszakban már nem volt kérdés, hogy melyik csapat a jobb, a hazaiak sok, szemre is tetszetős akciót vezettek, és a helyzetek jelentős részét értékesítették. A végére Telinger István 4, Bidzilya Márk 3, Zelik Csaba 2, Klebecskó Csongor pedig 1 gólig jutott.

- Váratlanul szerzett vezetést az ellenfél, mi igazából csak a második félidőben futballoztunk úgy, ahogy az elvárható. Ekkor viszont, főleg a remek szélső játékunknak köszönhetően több szép mögékerülést, jó beadásokat, fejesgólokat, átlövéseket láttam. Egy ilyen  mérkőzésen elsősorban nem az eredmény a fontos, hanem hogy sokat birtokoljuk a labdát, uraljuk a játékot. Jó volt látni, hogy amit edzéseken gyakoroltunk, az a meccsen is működött, ugyanakkor továbbra is érződik, hogy két csatárunk távozott a télen - mondta Takács László vezetőedző.

A képen Bidzilya Márk, aki a 70. és a 77. perc között szerzett mesterhármast.