- Hogy sikerült a téli felkészülés, milyen alapokkal vágott neki a csapat a tavasznak?
KK: - Jól kezdődött a felkészülés, menet közben viszont páran megsérültek, ez pedig nyilván nem tett jót a csapatnak. Aki viszont jól végigcsinálta ezt az időszakot, megerősödve várhatta a rajtot.
VM: - Mindenki odatette magát, de sajnos a sérülések nem kerültek el minket. Összességében azért elégedettek lehetünk, mert jól jöttünk ki ebből.
- Nem volt viszont sikeres a bajnoki rajt, a Szolnok ellen egy nyerhető meccs csúszott ki a kezetekből, az Újpest ellen pedig hiába futott a társaság az eredmény után, a végén szorossá sem sikerült tenni a meccset. Hogy éltétek meg ezt?
VM: - Azt hiszem, mindenki megtette, amit bírt, így ilyen szempontból nem tehetünk szemrehányást magunknak. Egyébként persze nem könnyű most, főleg, ha arra gondolok, hogy milyen más lenne most, ha a Szolnok ellen bemegy a kimaradt büntető.
KK: - Én elég rosszul éltem meg ezt a két meccset, mert potyagólokat kaptunk, nagy helyzeteket hagytunk ki. Hiába nem játszottunk rosszul, ráadásul hiányoztak kulcsembereink, mégis úgy érzem, magunkat vertük meg.
- Reméljük, minél hamarabb jönnek az első pontok, bár a hétvégi, pécsi út nem tűnik könnyed kirándulásnak...
KK: - Ősszel itthon jóval többet támadtunk a Pécs ellen, és most is szívesen emlékszem Bitó Martin bombagóljára, mellyel pontot mentettünk. Akkor nem sikerült befejeznünk a támadásokat, de most szeretnénk nyerni. Jó hír, hogy várhatóan visszatér Trombola Vilmos és Huszár Ádám. Szóval bizakodó vagyok.
VM: - A Pécs ellen idegenben már-már hagyományosan nem könnyű, persze nemcsak nekünk. A siker kulcsa az lehet, ha ha az edzéseket egy kicsit mindenki komolyabban veszi, ha sokat kommunikálunk a pályán, és kialakul a szükséges összhang.

Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye 