U15: meghozta eredményét a csapategység

20161125-154434.jpg
Egyre jobban belelendült a képen látható Bohák Dominik (balra) és Tyahur Denisz, az ő őszi fejlődésük jól leírja a csapat által bejárt utat is. U15-ös együttesünk egy kellemetlen vereséggel kezdett, utána viszont a következő tizenkét meccsen egyetlen egy gólt kapott, és egy döntetlen mellett tizenegy alkalommal nyert. Így egyelőre rosszabb gólkülönbséggel szorul a nem mellékesen 4-0-ra legyőzött Békéscsaba UFC mögé.

Mindenkit meglepett a szezonkezdet, melyen a Grosics Akadémia U15 magabiztosan vezetett a Szeged 2011 ellen, a csapat emberhátrányban is növelte előnyét, majd 3-0-ás vezetésről 4-3-ra kikapott. A nehezen emészthető vereség után viszont szépen csendben elkezdték nyerni a meccseket, némelyiket könnyebben, másokat nehezebben.
Szép emlékeink fűződnek a két csabai csapat elleni, egyaránt négygólos sikerhez, de a SZEOL "A" elleni 7-0 is elismerést érdemel. Egyértelműen jó jelként értékelhettük, amikor Takács László vezetőedző egy kiütéses győzelem után elégedetlenkedett, ez ugyanis már azt jelentette, hogy a gárda alapvetően jó úton jár, és a kezdeti bizonytalanság után magára talált.
- Rosszul kezdtünk, de ahogy fokozatosan javult az erőnlétünk, egyre jobbak lettünk. A nyáron elvégzett munkának beérett a gyümölcse, egyre jobban ment a játék, szinte meccsről-meccsre jobban működtünk csapatként. Amiatt azért van egy kis hiányérzetem, hogy nem lőttünk még több gólt - mondta a tavaly nyár óta az akadémián futballozó Bohák Dominik, aki a gyorsabb fejlődés miatt választotta Gyulát.
Azt mondta, megviselte az első meccs, de mindent megtett, hogy bekerüljön a kezdőcsapatba, és ez sikerült is annak a jobbhátvéd Tyahur Denisznek, aki Kárpátaljáról érkezett az akadémiára, s míg kezdetben valóban leginkább csak csere volt, a szezon végére beérett a játéka, és beverekedte magát a kezdőbe.
- Az elmúlt időszakban sokat nőttem, agresszívebbé vált a játékom, és úgy érzem, jobban látok a pályán: ezek a dolgok mindenképpen az előnyömre váltak - mondta Tyahur Denisz.
takacs-laszlo.jpgTakács László vezetőedző szerint sokkal összetartóbb lett együttese. - Már a kezdetekkor elmondtam, kell fél év, mire összeáll a csapat. Sok közös és egyéni beszélgetésre volt szükség ahhoz, hogy a fiúk megértsék, együtt többre vihetik, itt érdemes dolgozni, kellő tisztelettel és megbecsüléssel állni egymáshoz és a munkához - hangsúlyozta a szakember. Kiemelte, a gárda egységességét jelzi, hogy 17 játékosa is betalált a szezonban, a társaság fegyelmezettebbé, egymásért küzdő közösséggé vált, ugyanakkor véleménye szerint kicsit jobban is szerepeltek a vártnál.

A játékosok alapvetően bizakodóak a tavaszt illetően. Bohák Dominik nem titkolta, szeretnék megnyerni a bajnokságot. Úgy vélekedett, az összecsiszolódott csapattal jóval könnyebb dolguk lesz, a többiekhez képest szerinte mostmár egyértelműen előrébb járnak.
Sokkal jobban járatják a labdát, mint korábban, és mentálisan is erősebbek: ezek Tyahur Denisz érvei, csapattársához hasonlóan ő is a bajnoki címre hajt.

Takács László is azt mondta, szeretnének harcban lenni az első helyért, de nem ők az egyetlenek, akik ezt tervezik. - Ha sikerülne megnyerni a bajnokságot, nagy dicsőség lenne a fiúknak - fogalmazott.

 

Messze a legkevesebb gólt kapták, a legtöbb meccset nyerték

13 meccsen mindössze 5 gólt kapott a csapat, ez pedig már csak azért is egészen kiváló adat, mert a Hódmezővásárhely 15, a Békéscsaba UFC pedig 16 alkalommal kapitulált, vagyis a Grosics ebben a mutatóban magasan veri a mezőnyt. A gárda második lett a szerzett gólok tekintetében, ez a 71-es szám talán azért is kevésbé mérvadó, mert a mieink néhány gyengébb csapatot kevésbé "tömtek ki", mint más együttesek.

A 11 megnyert meccs igen imponáló, ugyanerre csak a csabai UFC volt képes.

 

klebecsko.jpgKlebecskó Csongor fontos gólokkal lett a legeredményesebb grosicsos

A csapat házi gólkirálya Klebecskó Csongor lett, aki 15 alkalommal terhelte meg az ellenfelek kapuját. Külön említést érdemel, hogy csatárunk egymaga vágott négyet a Békéscsaba UFC elleni 4-0-nál, de az ő klasszikus mesterhármasával vertük 3-0-ra a gyulai Termált is, szóval jó szívvel meg lehet süvegelni a teljesítményét. Ő egyébként a csoportban a hetedik legeredményesebb gólvadásznak bizonyult, találatai viszont többnyire komolyabb találkozókon születtek.
A házi versenyben sorrendben Myszor Ádám 8, Hevesi Tamás 6, Kocsis Bálint 5, Percze Patrik, Telinger István és Illés Rihárd 4-4 gólig jutott.