Nagy - Tyahur, Krizs, Irházi, Illés, Bohák (Myszor), Lestyán (Zelik), Trescsula (Oszlács), Percze (Kocsis), Telinger (Bidzilya), Klebecskó (Hevesi): ebben az összeállításban lépett pályára az év utolsó mérkőzésén, Mórahalmon a Grosics Akadémia U15-ös csapata. A végig a kapuja elé szoruló, korábban a Hódmezővásárhelytől és a Makótól is pontot csenő házigazdák ellen közel sem volt könnyű dolga a csapatnak, a szünetig ugyanis Illés Rihárd 16. percben szerzett találata volt az egyetlen.
A második félidőben aztán beindult a gólgyártás, a félpályát alig átlépő és a minél kevesebb kapott gólra játszó mórahalmiak ellen sorrendben Telinger István, Bidzilya Márk, Irházi Csaba és Tyahur Denisz is betalált, így a vége 5-0 lett.
- Nem játszottunk rosszul, bár többet vártam. Agresszívebben kellett volna lennünk. A helyzeteink megvoltak, nyertünk, összességében pedig nem vagyok elégedetlen, mert begyűrtük a kapu elé tömörülő ellenfelet - értékelt Takács László vezetőedző.
A csapat tizenhárom meccsen tizenegy győzelmet aratott, egy vereség mellett egy döntetlent játszott, így a várhatóan hozzánk hasonlóan öt vesztett ponttal záró Békéscsaba UFC-hez hasonlóan 34 ponttal zárja az őszt.
A képen Nagy Szabolcs, akinek a móralmiak sem tudták bevenni a kapuját.

Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye 