U19: nehezen emészthető vereség Kaposváron

csoka.jpg
A 92. percben kapott öngóllal 1-0-ás vereséget szenvedett a bajnokságot veretlenül vezető Kaposvár otthonában U19-es együttesünk. A kevés helyzetet hozó, péntek délben rendezett találkozón inkább a mezőnyjáték dominált, de egy kicsivel talán inkább mi álltunk közelebb a győzelemhez.

Csóka - Kasuba (Timkó), Mannheim, Polonszki, Treiber, Kriska, Bány (Zámbó), Radics, Takács, Farkas (Seres), Molnár: ebben az összeállításban lépett pályára hat nap alatt harmadik bajnoki mérkőzésén a Goran Ljubinkovics együttese. Az első percben Csóka Bence két alkalommal is bizonyíthatta rátermettségét, ezután viszont a mieink jutottak több lehetőségig a kevés helyzetet hozó találkozón. Az 5. percben Bány lövését a kaposváriak láthatóan kézzel blokkolták, de a büntető elmaradt. A hazaiak inkább ívelésekre építettek, a leginkább küzdelmes mezőnyjátékot hozó első félidőben Takács jó lövését és Bány helyzetét említhetjük.

A szünet után egy szögletet követő fejest Csóka ütött fölé, a folytatásban Polonszki lövése és a Kriska felrúgásáért meg nem ítélt tizenegyes hozott izgalmat. Az utolsó 20 percben már megmutatkoztak a fáradtság jelei, eddig viszont 7-8 olyan jó, 3-4 passz után beadást hozó támadást is végigvittek a fiúk, melyekből viszont igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítani. A meccs utolsó jelenetéből a somogyiak viszont gól szereztek, a 92. percben egy oldalról elvégzett szabadrúgás után Polonszki Patrik elfejelte a beívelt labdát a kijövő Csóka Bence elől, az viszont a mi kapunkban landolt, így 1-0-ra nyert a Kaposvár, a középkezdésre már nem is volt idő.

- Nehéz így kikapni, játékban nem volt különbség, inkább mi próbáltunk játszani, ők ívelgettek. Sok támadást vezettünk, volt legalább tíz szögletünk, igaz, nagy helyzete egyik csapatnak sem volt túl sok. Kiegyenlített mérkőzést játszottunk sok párharccal, fegyelmezettek voltunk, odatettük magunkat, és sokáig nem láttam a fáradtságot a csapaton. Sajnálom a fiúkat, mert egy kevéssel mi álltunk közelebb a győzelemhez, de az ilyen vereségek is kellenek ahhoz, hogy később győzni tudjunk - értékelt Goran Ljubinkovics vezetőedző, aki alapvetően elégedett volt az utóbbi három találkozón megszerzett hat ponttal.

A képen Csóka Bence, aki több jó védéssel vétette észre magát.