Az Orosháza, a Gyirmót és a Bozsik vár csapatainkra

Ötből akár ötöt is nyerhetnek a grosicsos fiúk a hétvégén, de egyik találkozó sem ígérkezik habkönnyűnek, a győzelemért várhatóan mind az öt korosztálynak oda kell tennie magát. A fiatalabbak pénteken a szűkebb élmezőnyhöz Orosháza ellen folytathatják jó sorozatukat, a 16 és a 17 a tabella középső-hátsó részéhez tartozó Gyirmót ellen szaporíthatja pontjai számát, a legidősebbek pedig a nyíregyházi Bozsikhoz látogatnak.

Eddig csak az elismerés hangján lehetett szólni az U14-es gárda teljesítményéről, a hasonló folytatáshoz pedig az is szükséges, hogy a fiúk ne higgyék el, hogy vége a bajnokságnak, és megnyerték azt.
Kikity Márió vezetőedző azt mondta, várják, hogy valaki végre kiprovokálja a csapatból az igazán jó játékot. Erre könnyen lehet, hogy már pénteken sor kerül, a jó erőkből álló Orosháza ugyanis hazai pályán képes lehet erre. A dél-nyugat békésiek legyőzték már a Hódmezővásárhelyet és legutóbb a Békéscsaba UFC-t, de az első fordulóban kikaptak a SZEOL "A" ellen. Van két kiütésük a szerényebb játékerőt képviselő Körös és a Méhkerék ellen, szóval verhető, de veszélyes csapatnak tűnnek.

A legutóbbi, 7-0-ás győzelem után nem volt elégedett csapatával Takács László, vélhetően azért nem, mert tudta, hogy az Orosháza ellen több kell majd. A bronzérmes pozícióban lévő U15-ösök ezzel együtt megnyerhetik a péntek esti derbit, de jó tudni, hogy az orosháziak is megverték a SZEOL "A"-t,és ők sem kaptak tőlük gólt. Mérlegüket rontja a Vásárhely elleni, szoros vereség és a csabai UFC elleni 5-5-ös döntetlen. Egy biztos, a papírforma kiélezett csatát ígér, mely a kevesebbet hibázó, koncentráltabb csapat sikerét hozhatja.

Nincs gond a motivációval az egyre jobb eredményeket produkáló U16-nál, Nagy Sándor és Kovács Zsolt újabb győzelemre számít a győri Gyirmót ellen. Ha a tabellára pillantunk, a hazai siker látszik a legvalószínűbbnek, a mieink 10, a vendégek 5 pontot gyűjtöttek, de az biztos, hogy nem feltartott kézzel lépnek majd pályára Gyulán. A szombati találkozó esetleges megnyerésével mindenesetre Kiss János tanítványai egyre inkább az élmezőny tagjaivá válnának.

Hat forduló után 12 pont a különbség a listavezető Grosics és a 12. Gyirmót között az U17-eseknél. A vendégek az első fordulóban a Sopron ellen játszottak egy gól nélküli döntetlent, majd több vereség után a legutóbbi fordulóban némi meglepetésre 4-1-re elkalapálták a Békéscsabát. Idegenben nem szereztek még pontot - ezeken a meccseken 2 találatot értek el és13-at kaptak -, így remélhetően Piri Ottó tanítványai tesznek arról, hogy ez a sorozat ne most szakadjon meg. Ehhez persze értékesíteni kell majd az adódó lehetőségeket.

Egy kemény, veretlenül megvívott sorozat után most végre pihentebben léphet pályára az U19, a szombati mérkőzés ugyanakkor nagy csatát ígér, mégha a Nyíregyháza eddig nem is úgy szerepelt, ahogy az várható lett volna. A Bozsik 6, a Grosics 11 egységnél tart, tehát a különbség nagynak látszik, azonban a házigazdák, ha kikaptak, csak nehezen verték őket, így Goran Ljubinkovics tanítványai sem számíthatnak könnyű mérkőzésre.