- Hogyan éltétek meg a nehezebb, edzőváltással induló szezonkezdetet?
- NS: Nem könnyen, lelkileg sem volt könnyű feldolgozni a történteket. Nehezen szedtük össze magunkat, ráadásul a második meccsen egy egyébként is erős ellenféllel kellett megküzdenünk.
- KZS: Egyetértek, megviselte a csapatot az edzőváltás, és ugyan próbáltuk a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből, azért jöttek a pofonok.
- Lehet azt mondani, hogy a Pécs elleni találkozó volt a fordulópont, mégha nem is nyertetek?
- NS: A Pécs elleni meccs előtt már nyugodtabb volt a hangulat, és azt éreztem, hogy mindenki nagyon szeretett volna pontot szerezni. Itt túlléptünk a problémákon, noha a mérkőzés nem volt könnyű. Vezetett az ellenfél,mi pedig csak a végén tudtunk egyenlíteni, de aztán akár még fordíthattunk is volna.
- KZS: Nagyon jót tett nekünk ez az egy pont. Éreztük, hogy ezután feljebb tudunk lépni. Boldogok voltunk, hogy jó játékkal sikerült végre pontot szereznünk.
- A Pécs elleni döntetlen után három győzelem következett, sorrendben a SZEOL, a Vác és a Sopron ellen. Melyik volt a legfontosabb számotokra?
- NS: Számomra a SZEOL elleni, mert azt éreztem a legnehezebbnek. Rossz minőségű, nagyméretű pályán folyt a meccs, melyen kevés helyzet adódott. Előttük alig adódott lehetőség, nálunk pedig a helyzetkihasználással adódtak gondok, aztán ha nehezen is, de a hajrában csak összejött a 3 pont.
- KZS: Nekem a Sopron elleni. Tartottunk tőlük, hiszen egészen eddig nagyszerűen szerepeltek, de nagyon összeszedettek voltunk, hamar megszereztük a vezetést, és összezavartuk őket. Nagy fölényben játszottunk, sokat támadtunk, de a gólokból meghagytunk párat a következő meccsre.
- Még a bajnokság elején tartunk, de már sok mindent átéltetek, mi lehet a csapat erőssége?
- KZS: A SZEOL elleni meccsen mutatkozott meg talán a leginkább, hogy a végsőkig tudunk harcolni. Szerintem ez.
- NS: Igen, tudunk küzdeni, jól állunk akarati tényezőkben, a támadó szekció jól tud labdát tartani, gyorsan lendülünk támadásba, és van egy jó kapusunk. Jani bá' sokat segített, nagyszerűen fel tud minket tüzelni, van eredménye az utóbbi hetekben elvégzett munkának.
- Folytatódik-e a jó széria a Gyirmót ellen?
-KZS: Ők már mögöttünk vannak a tabellán, és szeretném, ha ez így is maradna. Nem becsüljük le őket, mert bármi megtörténhet, de nyerni szeretnénk.
- NS: 15 sárgát és egy pirosat gyűjtöttek be eddig, úgyhogy agresszív csapatra számítok. De mi is tudunk kemények lenni!
Folyamatosan fejlődni fog a csapat - ígéri Kiss János
- A Grosics Akadémián jók a körülmények, a csapat tagjai pedig maximálisan elvégzik a kirótt feladatokat nemcsak az edzéseken, hanem a mérkőzéseken is - mondta Kiss János, az U16-os gárda vezetőedzője. Az együttest a bajnokság első fordulója után átvevő szakember azt mondta, az elsődleges feladat az egységes csapat kialakítása mellett az, hogy a játékosok minél többet fejlődjenek, ebből pedig a lehető legjobb eredményeket hozzák ki. Az is cél, hogy akár már év közben minél többen bemutatkozzanak az eggyel idősebbek között.
- Megfelelő technikai és taktikai fejlődés esetén még eredményesebbé válhatunk, a gárda legnagyobb erősségének az egységet látom - fogalmazott Kiss János.

Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium 