A papírforma egyértelmű gyulai győzelmet ígért, és ezt elég hamar érvényesítette is a Durkó - Bokros, Kovács, Varga, Botos, Végh (Sándor), Csák, Kvak, Tóth, Rácz, Zahorecz összeállítású Grosics. A lényeg nagyjából a 13. percre el is dőlt, ekkor ugyanis Rácz Máté és Tóth Bence találataival már 2-0 volt ide. A folytatás sem tartogatott sok meglepetést, Tóth Bence a szünetig duplázott, a második félidőben pedig eljutott a klasszikus mesterhármasig, majd Rácz Máté foglalta keretbe a góljait, így a vége 5-0 lett.
- Hoztuk a kötelezőt. Gyorsan lerendeztük a meccset, utána pedig leginkább labdatartásra törekedtünk az ellenfél térfelén. A Makó nem veszélytelen csapat, több ügyes játékosuk van, de sikerült hatástalanítani őket. Igyekeztem több embert pihentetni kisebb sérülések illetve fáradtság miatt, így olyanok is lehetőséghez jutottak, akik máskor kevesebb szerepet kapnak. A héten a szabadkai Aréna ellen játszottunk egy kemény, hajtós, 3-3-ra végződő találkozót a jövő heti, SZEOL "A"elleni meccsre készülve. Ott is a győzelem lesz a célunk! - mondta Kikity Márió.
A képen a klasszikus mesterhármast szerző Tóth Bence.


Szeged- Csanádi Egyházmegye
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia
SPA hungary holding 