U17: összhang és koncentráció a védelemben

taksa.jpg
Javulnia kell a csapat támadójátékának - mondta az U17-es csapat védelmének két meghatározó játékosa. A kapus Takács János (a képen balra) és a belső védőként vagy védekező középpályásként is feltűnő Sándor Bence szavaiban lehet némi igazság, hiszen a gárda három meccsen egy gólt kapott, és ötöt szerzett, amivel eddig elmaradt az élcsapatoktól. Korábban Piri Ottó vezetőedző is a befejezések pontatlanságát tette szóvá.

- Három meccsen két győzelem és egy döntetlen áll a csapat neve mellett, ez nem tűnik rossz kezdésnek. Ti hogyan értékelitek?
- TJ: Eddig rendben van, a Szolnok ellen viszonylag simán nyertünk, az Újpesttel idegenben játszottunk döntetlent, majd legutóbb, a Pécs ellen is begyűjtöttük a három pontot. Külön öröm számomra, hogy egyetlen egy gólt kaptunk, azt is büntetőből.
- SB: Örülök a megszerzett hét pontnak, bár az igazsághoz tartozik, hogy az UTE ellen akár több góllal is nyerhettünk volna.

- Az egész bajnokságban a Diósgyőr és a Grosics kapta idáig a legkevesebb gólt. Mi a jó védekezés titka?
- SB: Szerintem a koncentráció a kulcs! Védőkként sokkal koncentráltabban állunk hozzá a meccshez. Tudjuk, hogy ha mi nem vagyunk jók, akkor a végeredmény sem lehet az. Ha nekünk jól megy, akkor a csapat is rendben lesz.
- TJ: Szerintem az összhang. Jól megértjük egymást, a csapat magja két éve együtt van. Amikor az ellenfél támad, és nyomás alatt vagyunk, akkor is helytálltunk.

- Ha már beszéltünk a védelemről, ennek tagjaiként hogy látjátok, mi kellene ahhoz, hogy a támadók is hatékonyabbak legyenek?
- TJ: Több odafigyelésre lenne szükség. Az edzéseken is.
- SB: Úgy szoktuk mondani, amit az edzésen csinálsz, az jön ki a meccsen is. Egyébként sokat gyakoroljuk a helyzetkihasználást, reméljük, hamarosan javulunk e téren.

- Három forduló után talán már valamelyest látszanak az erőviszonyok, hova várjátok magatokat a bajnokságban, és mire számíthatunk tőletek szombaton, a SZEOL ellen?
- SB: Mindenképpen oda kell férnünk a dobogóra. Ha minden jól alakul, és feljavulunk elöl, akkor az első helyet sem tartom kizártnak. A hétvégén pedig nyernünk kell!
- TJ: Egyetértek!  A bajnokság végén a dobogót el kell érnünk. Ebben szerintem leginkább az UTE, a Diósgyőr, a Videoton és a Kecskemét lesz a legnagyobb ellenfelünk.