Előzetesen a dobogóra várta csapatát a vezetőedző, az odáig vezető hosszú úton a Durkó - Bokros, Kovács, Végh (Varga), Szűcs, Czékus, Csák, Rácz, Tóth (Sándor), Zahorecz (Kvak), Lénárd összeállítású Grosics most meg is tette az első lépést. A 7. percben Lénárd Máté és Csák Albert góljaival már 2-0 volt ide, és bár a vendégek pillanatokon belül szépítettek, ez nem törte meg a grosicsos lendületet. A szünetig Czékus Ádám állította vissza a két gólos különbséget a mieink játéka mellett kibontakozni nem tudó szegediek ellen.
A második félidő gólfesztivált hozott, sorrendben Lénárd Máté, majd kétszer egymás után Rácz Máté talált be, az "i"-re pedig Kovács Aurél tette fel a pontot, kialakítva a 7-1-es végeredményt.
- Végig uraltuk a mérkőzést a saját játékunkkal, mely nem engedte kibontakozni a több jó játékost is felvonultató ellenfelet. Hiányos kerettel, óvatosabban kezdtünk, mégis hamar megszereztük a vezetést. A kapott gól után lehiggadtunk, ennek pedig meg is lett az eredménye. A mérkőzésen viszont láttam az edzésen gyakorolt elemeket. A csapatból mindenki helytállt, a cserék is jól szálltak be a meccsbe, leginkább csak pár fölösleges szabálytalanságot sajnálok - mondta Kikity Marió.
A képen Rácz Máté, aki két gólt vállalt a sikerből.


Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding
Nádi Boldogasszony Plébánia 