- Hogy áll most a korábbiakhoz képest a Grosics Akadémia?
- A tavalyihoz képest kétszer több játékos futballozik nálunk, jelentős bővülés történt a legkisebbeknél, már négy óvodában vagyunk jelen a városban. Megtörtént a Bozsik korosztályok felépítése, sok jó játékos vesz részt az itteni edzéseken. Fontos, hogy a coerver módszer alapján folyik a munka. Ez az a program, melyet a világ vezető módszerének tartanak, a kiscsoportos játék mellett az egyéni képességek fejlesztésére koncentrál. Az elmúlt egy évben az is fontos feladatom volt, hogy ne csak a játékosok, hanem az edzők is fejlődjenek. Kijelenthetem, hogy e tekintetben is mutatkozik előrelépés.
- Mi változott leginkább a gyakorlatban?
- Tizennégy évtől két programot valósítunk meg, egy bevezetőt és egy általánost. Az edzők egy kidolgozott követelményrendszer alapján dolgoznak, nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni képzésekre minden korosztályban. A 14-16 éveseknél még a korrekció, a javítás bír nagyobb jelentőséggel, később már csak a fejlesztésre koncentrálunk. Ha például van egy jól cselező, gyors játékos, akkor ebben az időszakban ezt a képességét próbáljuk meg minél tökéletesebbre csiszolni. Ezekben a napokban pedig új feladatként jelentkezik, hogy az MLSZ friss szabályzata miatt az átigazolás által érintett gyerekek ügyében külön tárgyalni kell, így van tennivaló bőven.
Jó hír, hogy úgy látom, a gyulai városvezetés egyre pozitívabban viszonyul hozzánk. Korábban is volt együttműködés a Termál és a Grosics között, például a pályák karbantartásában, de most új szintre lépünk, a legtehetségesebb játékosok nálunk erősebb bajnokságokban edződhetnek, és hamarabb eljuthatnak a felnőttek közé. Mi szakmai segítséget nyújtunk, vagyis mindkét klub erősebbé válik a közös tevékenység révén.
- Melyek a legfontosabb célok?
- Tovább fejlődni, a pályán más focit játszani, olyat, mely a támadásra épít. Én azt kérem, vállaljunk sok kockázatot, legyen sok gól, így jussunk magasabb szintre. A legnehezebb feladat az, hogy a gyerekeknek maximálisan kihasználjuk a képességeit, ez persze egy csapatmunka. Szeretnénk olyan, jó értelemben vett "sztárokat", akik aztán magas szintre jutnak. Eredménykényszer nem sújt minket, de persze szeretnénk, hogy az U14 és az U17 kivívja a feljutást. Hangsúlyozom, fontos az eredmény, de nekünk leginkább az számít, hogy fokozatosan fejlődjön a játékos, és itt a fejlődés mellett a fokozatosságon van a hangsúly. Agresszív játékot szeretnék látni, melyhez erős mentális felkészültség párosul, a fiúk ne játsszanak, hanem versenyezzenek.
Ezt várja a különböző korosztályoktól a szakmai vezető
Jó csapat alakul az U14-es korosztálynál Goran Ljubinkovics szerint, a szakmai vezető a sok új ember ellenére bízik a jó szereplésben. Ehhez a korosztályhoz hasonlóan nagy tétje van az U17 meccseinek is, hiszen ezek döntenek kiesés vagy feljutás kérdéséről. Itt is formálódik a csapat, így bizakodva várhatjuk a közelgő rajtot. Az U15, U16 és U19 szereplésének ilyen tekintetben nincs tétje, rajtuk nincs nyomás, nincs eredménykényszer, de a szükséges fejlődés mellett azért közel sem mindegy, melyik együttes hogy szerepel.


Szeged- Csanádi Egyházmegye
SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia 