U15: a győztes mentalitás és a jó felkészülés lehet a kulcs

takacs-laszlo.jpg
Minél előbb szeretne "egyenesbe jönni" a csapattal az U15 új vezetőedzője, Takács László. A rutinos szakember arról beszélt, a szezon elején jelentkező nehézségeken egyre inkább úrrá lettek, a létező hiányosságokat pedig kemény edzésmunkával és jó mentális képességekkel igyekeznek áthidalni.

- Hogyan állt össze a csapat?
- Nem olyan könnyen, tizenhárom ember érkezett a tavalyi U14-ből, hat ember átigazolása pedig még nem zárult le teljesen. Ők azért várhatóan nálunk játszanak majd, a felkészülést is velünk végezték. Azt látom, nem kis feladat vár ránk, de bízom benne, meg tudjuk oldani.

- Hogy ment a közös munka az elmúlt hetekben?
- Jó lett a játékosok hozzáállása, bár megmondom őszintén, az elején voltak gondok. Sokat beszélgettünk, próbáltam megértetni velük, hogy mit szeretnék, és úgy látom, a társaság tagjai beálltak a sorba. Emellett igyekeztünk erős ellenfelek ellen edzőmérkőzéseket játszani, a Békéscsaba, a Grosics 14-es csapata és a Termál volt riválisunk, utóbbi U17-es gárdájával is összemértük erőnket.

- Mire lehet képes a csapat a hamarosan kezdődő NB II-es bajnokságban?
- Játékban, képességben vannak hiányosságok, és fizikálisan is bírunk némi lemaradással. Itt elsősorban a magasságra gondolok. A fiúk viszont komoly edzésmunkát végeztek, vagyis az említett hiátusokat ezzel próbáljuk meg pótolni. Én a nyerő típusú játékosokat részesítem előnyben, bízom benne, minél több emberen látom majd e képesség jeleit.

- Mikorra várja, hogy teljesen összeáll a gárda, és legjobbját tudja mutatni?
- Minél több sikerélményünk lesz, annál inkább összekovácsolódhat a csapat, a győzelmek jót tesznek a fejlődésnek, motiválják, inspirálják a játékosokat. Ezért fontos, hogy legyenek győztes meccseink. A fejlődés az elsődleges, de azt is szem előtt tartom, hogy a gyerekek érezzék a játékot. Az ismert előzmények után kell fél év, mire jól látható lesz a fejlődés, így volt ez tavaly az U16-nál is, ott is beletelt ennyi időbe, mire egyenesbe jöttünk.