U17: egységes csapattal várják az új kihívást

mr-mm.jpg
Egy kemény felkészülés vége felé közeledik Manga Milán (a képen jobbra) és Mondics Róbert. U17-es csapatunk két, meghatározó embere nem ijedt meg a kihívástól, kellő elszántsággal várják az új szezont, mely sok kemény meccset tartogat számukra.

- Kezdjük az elején! Ki hogy került a Grosics Akadémiára, miért Gyulát választottátok?
- MM: Én két éve környékbeliként a Bajót kupán játszottam, ott "tűntem fel", ha szabad így mondanom.
- MR: Én egy kicsit később, másfél éve kerültem ide. Több más kárpátaljai fiúval Tarpán játszottam, hallottam a Grosics Akadémiáról, és másokhoz hasonlóan úgy gondoltam, megér egy próbát. Megfeleltem, és örülök, hogy itt vagyok.

- Érdemes volt-e ide igazolni, mit nyújtott nektek a Grosics, és miben kell még leginkább fejlődnötök?
- MM: Röviden szólva jól telt az itteni időszak. Nincs okom panaszra, mert nemcsak a velünk foglalkozó szakemberek értenek ahhoz, amit csinálnak, hanem jók a körülmények is. Belső védőként is fontos számomra, hogy technikailag nagyon sokat fejlődtem, de csiszolódik a fejjátékom és a helyezkedésem is, persze akad még tennivaló ezeken a területeken.
- MR: Sok előnyét érzem annak, hogy itt akadémiai képzésben részesülünk, rengeteget fejlődtem az elmúlt időszakban. Elsősorban mentálisan léptem előre a másfél év alatt, ez pedig elengedhetetlenül fontos volt. Úgy érzem, jobban látok a pályán, technikásabb lettem, ügyesebben bánok a labdával, ami jobbhátvédként sem válik káromra.

- Közeledik a bajnokság, a felkészülés nagyobbik része már mögöttetek van. Mi volt a legnehezebb az elmúlt hetekben?
- MR: Nagyon komoly időszakon vagyunk túl, a sok futás és erősítés miatt rettentő kemény volt a felkészülés, különösen a fartlek és az ingafutások tettek próbára.
- MM: A futások voltak számomra is a legkeményebbek, és még sajnos nem értünk a végére. A lényeg persze nem az, hogy mi milyen nehézséget jelentett, hanem hogy jól felkészüljünk a bajnokságra.

- Tavaly az NB I sem volt az, de most az NB II sem lesz könnyű, ráadásul ti próbálhatjátok meg kiharcolni a feljutást. Mire számíthatunk tőletek a bajnokságban?
- MR: Kötelező megszerezni a bajnoki címet! Ehhez sok csapatmunkára lesz szükség, meg persze arra, hogy fejben végig jók legyünk.
- MM: Jó a csapategység, mindenki küzd a másikért. Ez lehet a legnagyobb előnyünk.