A záró felvonásra készülnek csapataink

Utolsó bajnoki mérkőzéseit játssza szombaton a három idősebb korosztály. Mindhárom találkozónak van tétje, hiszen már csak a presztízs miatt sem mindegy, melyik csapatunk hanyadik helyen zár az NB I-ben.

Esetleges kaposvári győzelmével a harmadik helyre léphet az U16, mely a hazai vereség ellenére nem esélytelenként utazik Somogyba. Takács László vezetőedző legutóbb nem volt elégedett a helyzetkihasználással, ha ezen sikerül javítani, és megmarad a jó hozzáállás, összejöhet a bronzérem. Vereség esetén viszont akár a hatodik helyre is visszacsúszhat a jelenleg negyedik helyen álló egység.

Második vagy harmadik lehet az U17, ez a kérdés a szombat délelőtti, kaposvári találkozón dől majd el. Ha a társaság azt az arcát mutatja, melyet legutóbb a második félidőben, nem lesz kérdés, hogy hova kerül a 3 pont. A végső helyezésekre a mieink találkozóján kívül a jelenleg második helyen álló, a sereghajtó Váccal meccselő Debrecen teljesítménye is befolyással bír.

Egyetlen összecsapást nem játszottak le az U19 alsóházi rájátszásában, ezen a Grosics a győri ETO-t fogadja Gyulán.
Ha a Grosics nyer, feljön a negyedik helyre, ha a Győr söpri be a győzelmet, bajnokságot ünnepelhet, vagyis mindkét egység számára fontos lesz a találkozó. Az idegenbeli 2-2 mindenesetre jó alapot teremt a megfelelő folytatáshoz.