U16-U17: csak egy pontot raboltunk a Kaposvártól

342060-manga-milan.jpg
Részsikerek születtek, de a végeredmény - vagyis hogy két csapatunk egy pontot szerzett - nem mondható igazán jónak. A fiatalabbak akaratával nem volt gond, de a helyzetek értékesítésével akadtak problémák, az idősebbek 0-2-ről álltak fel, és mentettek pontot.

Takács - Vitéz, Mondics, Bitó, Antman, Sándor, Fórizs, Gáspár (Geszti), Rácz (Bús), Zöldi (Varga), Kárpács összeállításban lépett pályára az U16, mely hazai pályán megpróbált három pontot szerezni a Kaposvár ellen. A küzdelmes első félidő csak helyzeteket hozott, gólt nem, a második játékrészben viszont beindult a góltermés, de sajnos nem úgy, ahogy szerettük volna. A vendégek az 52. percben kerültek előnybe, de Rácz Martin egy büntetőből hamar egyenlített. Sajnos a folytatásban a Kaposvár értékesítette a kínálkozó lehetőségeket, a mieink pedig nem, így a vége 1-3 lett.

- Jó színvonalú mérkőzést játszottunk, melyen szerettünk volna nyerni, de az ellenfél kihasználta a hibáinkat, és győzött - mondta Takács László vezetőedző. Az utolsó fordulóban idegenbeli sikerre lesz szükség ahhoz, hogy a csapat megőrizze a harmadik helyet.

Rosszabbul kezdődött, de a végére egészen kikerekedett az U17 szombati, gyulai mérkőzése, melyen a mieink a Mihelea - Manga, Pandur, Seres, Bány, Radics, Timkó, Huszár, Rozs (Juhász), Sipos, Tóth (Mészáros) összeállításban küzdöttek meg a kaposváriakkal. Az első félidő számunkra sok pozitívumot nem hozott, az ellenfél két góllal terhelte meg a kapunkat. Az első előtt a kapusunk egy védőnkkel ütközött, a másodiknál viszont kipókhálózták a felső sarkot a vendégek, így a szünetben volt mit mondania Piri Ottónak. A második félidő már egészen más képet mutatott, nemcsak a játékunk javult fel, hanem jöttek a gólok is. Az 52. percben Pandur Dávid beadása után Sipos István helyezett a kapuba, öt minutum múlva pedig összejött az egyenlítés is, Manga Milán egy szép egyéni akció végén ballal lőtt a hosszúba. Helyzet mindkét fél előtt adódott, de újabb találat nem született, így a két csapat 2-2-es döntetlennel zárt.

- Nagyon rossz volt az első félidő, aztán a másodikban úgy játszottunk, ahogy kell, agresszívan, sok futással, és jók voltak a passzok is. Ha az egész bajnokságban így futballozunk, biztos az első helyünk, de a lényeg nem ez, hanem hogy a csapat fejlődött. A harmadik helyünk már biztos, de ennél jobbra vágyunk - hangsúlyozta Piri Ottó vezetőedző.

A képen Manga Milán (U17), aki egyenlített a Kaposvár ellen.