U16: küzdelmes és értékes győzelem Vácott

564370-karpacs-erik.jpg
Három pontot szerzett váci fellépésén 16-os együttesünk. A nehéz talajú, göröngyös, a "játszó" csapatnak nem kedvező pálya különösen értékessé teszi az 1-0-ás sikert.

A győzelem reményében és egy kemény összecsapásra készülve lépett pályára szombat délután, a Vác ellen a Takács - Mondics, Gáspár, Bitó, Antman, Gergely (Nágel), Fórizs, Rácz (Mészáros), Sándor, Bús (Orosz), Kárpács összeállítású U16-os Grosics Akadémia. A hepehupás, középen füvet nyomokban tartalmazó edzőpályán nehéz volt a csapatnak azt a játékot játszania, amit tud, de az hamar láthatóvá vált, hogy a mieink próbálják meg játszani a játékot, a hazaiak pedig inkább az előreívelt labdák után adódó lehetőségekre vártak, és bíztak a szerencsében, meg a kemény fellépés erejében.

A  gól nélküli, kevés helyzetet hozó, inkább birkózós első félidő után a másodikban megtört a jég. A 65. percben mintegy 35 méterről, a balösszekötő helyéről Kárpács Erik ívelte a hosszú oldalra a labdát, melyre Sándor Bence érkezett, és a kapuba bólintott. 1-0-ás vezetésünket túl nagy veszély - ennyiben lehetünk önkritikusak is - egyik csapat részéről sem fenyegette, a Vác az egész meccsen egy alkalommal, egy lecsorgó labda után alakított ki komolyabb helyzetet, a mieink mindezt 2-3 alkalommal tették meg.

- Nagy játék nem alakult ki a nagyon nehéz, göröngyös talajon, de mindkét csapat küzdött. A látottakkal nemcsak a fiúk jó hozzáállása miatt vagyok elégedett, hanem azért is, mert minden nehézség ellenére mégiscsak nyertünk 1-0-ra! - mondta Takács László vezetőedző, akinek amiatt sem kell szégyenkeznie, hogy a gárda a 4 forduló után még mindig 100 százalékos DVTK és Videoton mögött 9 ponttal a harmadik helyen áll.

A képen Kárpács Erik, akinek a szabadrúgását Sándor Bence váltotta gólra.