U16-U17: diósgyőri vereségek elképesztő körülmények között

Ritka az, amikor két, a hibát leginkább saját magában és csapatában kereső szakember is azt mondja, nem a játékosok, hanem a játékvezetők döntenek el meccseket. Diósgyőrben sajnos ez történt, U16-os együttesünk döbbenetes körülmények között kapott ki, miközben nyerhetett volna - ha hagyják, az U17-nek "csak" egy gólt és egy büntetőt nem adtak meg.

Elképesztő jeleneteket hozott a Diósgyőr-Grosics találkozó az U16-osoknál, az NB I alsóházi rájátszásában. A mieink Takács - Mondics, Bartik, Bitó, Antman, Sándor, Fórizs, Orosz (Zöldi), Rácz, Bús, Kárpács összeállításban léptek pályára, és kemény, leginkább mezőnymunkát és kisebb helyzeteket hozó első félidő után 0-0-ra álltak a Takács Ákos - Benkő Róbert, Farkas László trió vezette mérkőzésen.
Az igazi izgalom a második félidőben jött, először akkor, amikor a diósgyőri kapus úgy ejtette ki a labdát, hogy az Mondics Róbert fejéről a gólvonal mögé került. A mieink már javában ünnepelték a vezetést, a néha ketrecharcosként küzdő hazaiak pedig készülődtek a középkezdéshez, amikor a bíró rejtélyes okból visszafújta a már megadott gólt, így maradt a 0-0.
Az igazi feketeleves a hajrában következett, amikor a diósgyőri csatár úgy esett el, hogy többek egybehangzó véleménye szerint sem bántotta senki. Így látta a bíró is, ám amikor a játék már a hazaiak térfelén folyt, asszisztense jelzésére büntetőt ítélt. Takács János megfogta a lövést, ám a kipattanót a miskolciak értékesítették, így egy véleményes körülmények között, a 90. percben esett góllal 1-0-ra kikaptunk.

- Sajnálom a történteket. Láttam már pár dolgot a pályafutásom során, de megvisel, amikor 16 éves fiúkat látok sírni azért, amit műveltek velünk - fogalmazott Takács László vezetőedző.

Hasonló érzésekkel, de könnyek nélkül hagyta el a pályát a Mihelea - Juhász, Manga, Seres, Danicsipak (Kispál), Radics, Rozs (Dénes), Bány, Timkó (Pandur), Galacs, Sipos összeállítású U17-esgárda, mely szintén nem hétköznapi körülmények között szenvedett 2-0-ás vereséget a Benkő - Takács, Farkas játékvezetői hármas hatékony közreműködése mellett.
Piri Ottóék először egy meg nem adott büntetőt kérhettek számon, majd a diósgyőriek 23. percben esett első gólja után Galacs Erik fejelt a kapuba, és egyenlített. Pontosabban egyenlített volna, ha megadják a találatot. A gólvonalon álló hazai kapus mintegy fél métert nyúlt maga mögé a labdáért, de a bíró szerint nem volt bent a labda. A második félidő 14. percében a fizikailag erősebb miskolciak megduplázták előnyüket, ezzel pedig el is dőlt a találkozó sorsa.
- Az ellenfél jobban akarta a győzelmet, erősebbek voltak, mi pedig nem úgy játszottunk, ahogy kellett volna. Négy emberünk hiányzott a kezdőből, és nem akarok panaszkodni, de ezt a meccset a kettős mércét alkalmazó játékvezetők döntötték el, nem a játékosok - értékelt higgadtan Piri Ottó vezetőedző, akit egyébként a szünetben kiállítottak, mert a szünetben kulturált hangnemben, de számon kérte a játékvezetők ítéleteit.

A képen Mondics Róbert, aki hiába szerzett szabályos gólt.