Öt játékos nem megfelelő viselkedése miatt Goran Ljubinkovics ezúttal a Pintér - Deli, Süli, Polonszki, Treiber, Molnár, Bojtos, Cságrány, Katona, Kriska, Bakos kezdőcsapatnak szavazott bizalmat. Nem lehet azt mondani, hogy nagyon jól kezdődött volna a találkozó, egy jogosnak tűnő 11-esből a vendégek szerezték meg a vezetést, Katona Gergő viszont nem tudta gólra váltani a kapussal szembeni, egy az egyes szituációt.
A második félidőben a cseréknek is köszönhetően új lendületet kapott a Grosics, Fehér Bence beadását Zádori Krisztián fejelte a kapuba. 1-1 után Zádori még két gólt szerezhetett volna, ő nem, a fehérváriak viszont sajnos megtették ezt, így a végén 3-1-es Videoton siker született.
- Jobb csapat vagyunk, de nem tudtuk kihasználni a helyzeteket. Nem vagyok elégedett a csapattal, de a játékvezetőkkel sem, amikor lendületben voltunk, nem alkalmazták javunkra az előnyszabályt, nem fújtak be egy 11-est, és hagyták, hogy az ellenfél zavartalanul húzza az időt. Ennek ellenére nem emiatt kaptunk ki. Mostmár biztos, hogy az alsóházban folytatjuk, kevés szerencsénk és tapasztalatunk volt az ősszel, de szereztünk egy jó alapot, amire lehet építeni. Várhatóan 3-4 emberrel erősödünk majd, egy kemény téli alapozással biztos, hogy nem lesznek kiesési gondjaink - mondta a szezon utolsó előtti meccse után Goran Ljubinkovics vezetőedző.

SPA hungary holding
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Nádi Boldogasszony Plébánia 