Nem indult rosszul a meccs az Uram - Mondics, Gáspár (Baksai), Bartik, Vitéz, Sándor, Fórizs (Antman), Mészáros (Rácz), Balogh (Horváth), Sipos, Orosz összeállítású U16 számára. A döntően a védekezésre összpontosító együttesünk sokáig állta a sarat, az első félidőben jó ideig érintetlen maradt Uram János hálója. A jég a 26. percben tört meg, ezzel pedig nagyjából el is dőlt a mérkőzés, az MTK a szünetig 3, a végén 6 gólig jutott, és 6-0-ra nyert.
- 26 percen át rendben volt a védekezésünk, utána már nem olyan volt a játék. Az MTK erős csapat, sokat kell még gyakorolnunk - nyilatkozott Takács László vezetőedző.
Még ennyire sem járt "jól" a Zsibrita (Véha) - Juhász, Manga, Sallai, Radics, Rozs, Galacs (Timkó), Balogh (Nágel), Danicsipak, Pandur, Kispál összeállítású U17-es csapat, melyből hiányzott a 19-esekkel győztes mérkőzést végigjátszó Seres Bence, de kiesett Huszár és Tóth Kristóf is, így a cserepadon a tartalék kapus és Timkó Patrik mellett a 16-osoknál is csere Nágel Gergely foglalt helyet. Az MTK 10 alatt két gólt szerzett, utána viszont 26 percen át nem kellett hasonlót regisztrálnunk. A szünetig a kék-fehérek háromig jutottak, így azt sejteni lehetett, hogy nem mi nyerünk, de a nagy zakó lehetősége nem volt benne. Már csak azért sem, mert egy-két formás támadást a mieink is vezettek.
A második félidőt sem kezdtük rosszul, a 60. percig még mindig 3-0 volt. Ami ezután történt, az jobb lenne elfelejteni, elég annyi, hogy az MTK élt a sokszor általunk tálcán kínált lehetőséggel, és a 10-0-ás végeredményt az sem menti, hogy Galacs Eriket és Balogh Gusztávot is sérülés miatt kellett lecserélni.
- Gyorsabb, erősebb csapat ellen játszottunk. Ahogy mondják, szegény embert még az ág is húzza, a hiányzók mellett még két ember megsérült, ráadásul sorra kaptuk a potyákat. Meg kell tanulnunk, hogy az NB I-ben már minden hibát megbüntetnek, még a papíron gyengébb együttesek is, az MTK-ban pedig nem volt rossz játékos - mondta Piri Ottó vezetőedző.

Nádi Boldogasszony Plébánia
Szeged- Csanádi Egyházmegye
Göndöcs Benedek Középiskola Szakiskola és Kollégiumai
Karácsonyi János Római Katolikus Gimnázium
SPA hungary holding 