U19: Megtört a rossz sorozat, újra győzött a csapat

264455-polonszki-patrik.jpg
Nehéz körülmények között, szenvedős meccsen, de szombat délután véget ért U19-es együttesünk hosszú, hat mérkőzésre nyúló nyeretlenségi sorozata. Goran Ljubinkovics tanítványai nagy küzdelemben, 1-0-ra múlták felül a sereghajtó PMFC-t.

Együttesünk a Pintér - Kasuba (Mákos), Süli (Barbu), Polonszki, Seres, Molnár (Katona), Povázsai, Bojtos, Zádori, Kriska (Apro), Fehér összeállításban ezúttal már esélyesként lépett pályára az ellen a Pécs ellen, mely eddigi mérkőzésein csupán 2 döntetlenig jutott, és Gyulán is erősen defenzív futballt játszott. A pálya sajnos nem a mieink játékát segítette, sokkal inkább kedvezett a bekkelő vendégeknek, ennek ellenére a 18. percben Povázsai Zsolt szögletét Polonszki Patrik jól fejelte a pécsi kapuba. Ez a találat 3 pontot ért, mert bár együttesünk előtt még adódott három nagyobb lehetőség, és 2-3 alkalommal egy-egy jó beadás után a pécsiek is teremtettek veszélyt Pintér Kristóf kapuja előtt, több találat már nem esett. Közel járt a gólhoz Molnár János, aki 5 méterről helyezett fölé, Fehér Bence már a kapussal állt szemben, amikor a vendég hálóőr tisztázott, és volt egy 25 méteres kapufánk is, de ma csak egy gólra futotta.
- Harcosabbak voltunk, de ma nem a foci győzött, hanem a szív. Kemény meccset játszottunk, az ellenfélnek jobban bejött ez a rossz pálya, de örülök annak, hogy véget ért a nyeretlenségi sorozatunk, fontos pontokat szereztünk. A jövő héten a Vác ellen hasonlóan nehéz meccsre számítok, helyzetünket nem könnyíti, hogy elég rövid a pad nálunk. Ennek ellenére győzni megyünk a következő mérkőzésre is - mondta Goran Ljubinkovics vezetőedző.

A képen látható Polonszki Patrik 3 pontot érő gólt fejelt.