U14, U15: kétszer 3-0 a Makó ellen

Mindkét korosztály magabiztos győzelmet aratott a vendég Maros parti alakulat ellen a péntek délutáni, NB II-es találkozón. Ezekkel a sikerekkel - jelen állás szerint - az U14 és az U15 is az élre állt.

Nem bízták a véletlenre a találkozó végkimenetelét a fiatalabbak. A Nagy - Szűcs (Oszlács), Kovács A. (Kvak), Rácz (Zahorecz), Illés, Krizs, Lestyán, Trescsula, Kocsis (Bohák), Ovszák (Varga), Tóth B. (Bokros) összeállítású csapatunk Illés Rihárd révén már a 12. percben megszerezte a vezetést. Az első félidőben több gól már nem esett, de a folytatásban, egészen pontosan a 46. percben Illés Rihárd megszerezte saját maga és csapata második gólját. Ezek után végképp nem lehetett kérdés a találkozó végkimenetele, de biztos, ami biztos alapon Trescsula Máté a 62. percben feltette az "i"-re a pontot. A vége tehát 3-0 lett, együttesünk péntek este az első helyen állt, de a helyzet elég kusza, mert van olyan csapat, amelyik 7, meg olyan is, mely már 9 mérkőzést játszott.

Nem úgy alakult az első félidő első fele Halász László tanítványai számára, mint ahogy szerettük volna. Az Uram (Trescsula) - Fülöp, Szabó V., Szívós, Kovács Zs., Kiss G. (Bányász), Trombola (Surugli), Varga, Huszár, Gajda (Horváth), Szabó E. (Geszti) összeállítású Grosics nem azt hozta, amit várni lehetett volna tőle. A kezdeti nehézségek után azért feljött a csapat, és Kiss Gergő 40. percben esett találata után legalább nyugodtabban vonulhatott a szünetre a gárda. A második félidőben már nagyjából azt láthattuk a pályán, amit szerettünk volna, a jópár helyzet közül kettőt gólra is váltottak a fiúk. Az 50. minutumban Gajda Tamás, az 57-ben Geszti József vette be az ellen kapuját, így a végeredmény 3-0 lett, akárcsak legutóbb.
- Rosszul kezdtük a mérkőzést, lassú, görcsös játékot mutattunk. Az első félidő végére már tetszetősebbé vált a produkciónk, jól jött a 40. percben esett gól, a szünet után pedig a hibákat kijavítva, 6-7 nagy helyzetet kialakítva nyertünk, ekkor már azt játszotta a csapat, ami elvárható tőle. Az első 20 percet leszámítva elégedett vagyok a játékkal és az eredménnyel - mondta Halász László vezetőedző.