U16-U17: egy bravúrpont jött össze Diósgyőrben

Némi szerencsével, nagyot küzdve szerzett egy pontot U17-es együttesünk a DVTK elleni, idegenbeli bajnokin. A fiatalabbak nem jártak szerencsével, a 3-0-ás végeredmény viszont nem tükrözi azt, milyen volt a mérkőzés.

Fordulatos meccset játszott Miskolcon a Takács - Juhász, Sallai, Danicsipak (Tóth K.), Radics (Timkó), Rozs, Dobsa, Huszár, Galacs (Kispál), Balogh G., Seres összeállítású U17-es csapatunk. A DVTK a 18. percben előnybe került, de alig 9 perc elteltével Balogh Gusztáv passza után Huszár Dominik egyenlített. A fiúk nem álltak meg itt, a 40. minutumban csereként beálló Tóth Kristófnak mindössze egy perc kellett ahhoz, hogy jelezze, megérdemelte a bizalmat.
A szünetre tehát 2-1-es gyulai előnnyel vonultak a felek, de a második 45 perc már nem a mi elképzeléseink szerint alakult. A hazaiak felívelt labdákkal próbálták megjátszani három magas játékosukat, akadémistáink pedig lényegében végig bekkelték ezt az időszakot. Az 55. percben már 2-2 volt az állás, és hogy ez a végéig így maradt, csapatunk küzdeni tudása mellett a szerencsének is köszönhető.
- Elégedett vagyok az első félidőben bemutatott játékkal, a labdatartással, a másodikban viszont állandó nyomás nehezedett ránk. Az egy pontnak örülhetünk, és az is pozitívum, hogy kezdünk egyre inkább csapatként kinézni. A sérültek, betegek visszatérnek, ami azért is jó, mert erős ellenfelek következnek - mondta a mérkőzés után Piri Ottó vezetőedző, aki nem titkolta, örül a diósgyőri döntetlennek. Az U17-es csapat 8 forduló után 10 pontot szerzett, ezzel pillanatnyilag a 9. helyen áll, de ugyanennyi egységet gyűjtött be a 8. Győr is. A középmezőny elég tömör, a 6. és a 12. helyezett között mindössze 6 pont van.

Sem a játékvezetők, sem a szerencse nem állt az Uram - Mondics, Nagy, Gáspár, Vitéz, Balogh (Sándor), Zöldi (Fórizs), Mészáros (Orosz), Sipos, Pandur (Bús), Szegedi (Káprács) összeállítású Grosics mellé a Diósgyőr elleni, miskolci bajnokin. Együttesünk a 11. percben hátrányba került az előzetesen esélyesebbnek titulált ellenféllel szemben, a 32. percben pedig már 2-0 volt a hazaiak előnye. Mindezek ellenére a második félidőben a Grosicsnak voltak a kapussal szembeni lehetőségei, az egyik ilyen után, a 67. percben egy diósgyőri kontrából megszületett a piros-fehérek harmadik találata is, ezzel pedig el is dőlt a 3 pont sorsa.
- Két nagy hiba után kaptunk két gólt, a második félidőben viszont már kiegyenlített meccset játszottunk. A helyzeteket sajnos nem sikerült értékesíteni, és egyébként sem úgy játszottunk, ahogy kellett volna. A folytatásban nehéz mérkőzések várnak ránk, megpróbálunk majd védekezésből kontrákra játszani - mondta Takács László vezetőedző. U16-os csapatunk 8 forduló után 4 ponttal a 13. helyen áll.